Vágólapra másolva!
Az ötödik helyen végzett a Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Alekszejev Tamara összeállítású csapat a guatemalavárosi öttusa-világbajnokság női váltóversenyében. Az aranyérmet a lengyelek, az ezüstöt a britek, a bronzot az oroszok szerezték meg.

A magyarok a vártnál némileg gyengébb lövészettel kezdtek, elsősorban Vörös célzott a szokásosnál pontatlanabbul, tíz kísérletből 86 kört ért el, miközben a rosszabb lövőnek számító Füri 88-ig, Alekszejev pedig 87-ig jutott. Az első tusa után a hetedik helyen állt a trió a 13 csapatos mezőnyben.

A vívás szintén nehézkesen indult, az első öt összecsapás vereséggel zárult, ráadásul ezek közül a kanadaiak elleni 8-1-essel. Aztán a folytatásban már eredményesebben vívtak a magyarok, sorozatban öt találkozót megnyertek, az olaszokkal szemben 7-2-re bizonyultak jobbnak, a brazilokat pedig 8-1-re verték. A végén egy-egy vereség és győzelem következett. Két szám után Vörösék maradtak a hetedik helyen.

A 3x100 méteres úszásban a negyedik legjobb időt érték el, ezzel összetettben egy pozícióval előrébb kerültek.

Következett a lovaglás, melynek során Fürinek nagyon meg kellett dolgoznia makacs lovával. Két kitöréssel és egy akadályveréssel ért be a váltózónába, majd Alekszejev hibátlan pályát teljesített, zárásként pedig Vörös egy rontással fejezte be a szereplést. A negyedik tusában csak a tizedik legjobb eredményt érték el a magyarok, az időtúllépéssel 1064 pontot kaptak. Ezzel együtt előreléptek az ötödik helyre.

A 3x1500 méteres futásban sikerült megőrizniük ezt a pozíciójukat, mert bár az öt másodperccel mögöttük induló kanadaiak kicsivel eléjük kerültek, ők utolérték az 52 másodperccel hamarabb rajtoló kínaiakat. A magyarok a lengyelek, a kanadaiak és a britek mögött a negyedik legjobb futóidőt produkálták.

A lengyelek kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, megérdemelten szerezték meg - nagy fölénnyel - harmadik aranyérmüket a női szakágban.

Eredmények: női váltóverseny:
1. Lengyelország (Paulina Boenisz, Marta Dziadura, Edita Maloszyc) 5364 pont (lövészet: 262 kör/1048 pont, vívás: 72 győzelem/36 verseség/952 pont, úszás: 3:16.59 perc/1164 pont, lovaglás: 1200 pont, futás: 15:30.15 perc/1000 pont)
2. Nagy-Britannia (Mhairi Spence, Georgina Harland, Lindsey Weedon) 5220 (258/1000, 71/37/940, 3:11.20/1228, 1168, 15:59.75/884)
3. Oroszország (Polina Sztrucskova, Ljudmila Szirotkina, Tatyjana Muratova) 5128 (259/1012, 72/36/952, 3:05.14/1300, 1164, 16:45.60/700)
....5. Magyarország (Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Alekszejev Tamara) 4924 (261/1036, 56/52/760, 3:13.43/1200, 1064, 16:04.06/864)

Közép-európai idő szerint kedden kora délután kezdődik a világbajnokság utolsó versenye, a férfiak váltóviadala. A magyar csapatban Horváth Viktor, Fülep Sándor és Kállai Ákos szerepel.