Vágólapra másolva!
Roy Jones Jr. egy interjúban kijelentette, hogy szívesen megmérkőzne az orosz Nyikolaj Valujevvel, a Bokszvilágszövetség (WBA) nehézsúlyú vb-címvédőjével.

Az amerikai Jones, aki egyedüliként középsúlyban, nagyközépsúlyban, félnehézsúlyban és a legnehezebbek között is felért a csúcsra, a boxingtalk.com című internetes lapnak beszélt terveiről. Elmondta, komoly késztetést érez arra, hogy kiálljon Valujev ellen.

A 37 éves sztárt 2003 végéig sokan a világ súlycsoportoktól független legjobbjának vélték, 2004-ben azonban Antonio Tarvertől, majd Glen Johnsontól is kiütéses vereséget szenvedett, tavaly novemberben pedig ismét kikapott Tarvertől. A végleges visszavonulásra azonban - kijelentéseivel ellentétben - nem tudta rászánni magát és idén júliusban a Prince Badi Ajamu elleni győzelemmel tért vissza a ringbe.

Jones legközelebb december 9-én, Philadelphiában Manny Siacával, a WBA korábbi nagyközépsúlyú világbajnokával mérkőzik.