Vágólapra másolva!
Múlt szombaton természetesen Ungvári Miklós volt a legünnepeltebb magyar a Nemzeti Sportcsarnokban, miután a német Abensberg csapatával megnyerte a cselgáncs BEK-et, de kijutott az elismerésből Mészáros Anettnek is. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntötte a dominikai junior világbajnokságról ezüstérmet hozott paksi cselgáncsozót.

- Tudja, hogy Santo Domingóban sporttörténelmet írt? - kérdeztük az Atomerőmű SE 19 éves versenyzőjét még a köszöntés előtt.
- Mire gondol?

- Arra, hogy korábban még egyetlen magyar dzsúdós sem szerepelt két junior vb döntőjében.
- Ezt nem tudtam! De akkor örülök, hogy én vagyok az első!

- Az ezüstnek mennyire örül? Mert az előző vb-n, két éve Budapesten, mégiscsak aranyérmet nyert a 70 kg-os súlycsoportban.
- Természetesen Dominikára is úgy utaztam el, hogy győzni szeretnék, az ezüstöt nem fogadtam volna el előre. És nem tagadom, bosszant is, hogy a döntőben kikaptam a japán Uenótól. Amíg odáig eljutottam, minden úgy ment, ahogy elterveztem, egyre jobban felpörögtem, és biztosan nyertem a meccseimet. Az elődöntőben a koreai lány sem okozott gondot, a jó kis magyaros fogásaimnak köszönhetően egy jukóval, egy vazarival, majd a végén ipponnal lerendezetem. A döntőben viszont, vagyis inkább még előtte, történt egy kis malőr...

- Milyen malőr?
- Én nem láttam a japán lány előző mérkőzéseit, és azt a tanácsot kaptam, hogy úgy készüljek, "jobbos" felállású. Ezt véstem az agyamba, így mentem fel a szőnyegre, és ott aztán igencsak meglepődtem, hogy az ellenfelem balra dolgozik... Mit mondjak, eléggé megzavarodtam, ki is kaptam. De el kell ismernem, hogy a japán lány nem érdemtelenül lett világbajnok, mert ügyes dzsúdós.

Forrás: [origo]
Ungvári Miklós és Mészáros Anett

- Ez az ezüst pályafutása hányadik legértékesebb érme?
- Az ötödik. Az első helyen mindenképpen az a bronz van, amit tavaly a rotterdami felnőtt Eb-n szereztem. Értelemszerűen a budapesti junior vb-n nyert aranyam is megelőzi, és úgy gondolom, hogy a két junior Eb-aranyam is értékesebb.

- A második Eb-aranyát idén nyerte Tallinnban, de még nincs vége az évnek.
- Nincs bizony, november végén indulok az U23-as Európa-bajnokságon is. Tavaly bronzérmes voltam, most jó lenne előrébb lépnem. Mert egyébként is, én mindig az aranyra hajtok.

- Jövőre a Rio de Janeiró-i felnőtt vb-n is?
- Nos, ott egyelőre még nem, de az első öt közé nagyon szeretném beverekedni magam. Mert ha sikerülne, azt jelentené, hogy máris megvan a pekingi olimpiai kvótám.

Fábik Tibor