Vágólapra másolva!
A bolgár Veszelin Topalov menedzsere hivatalosan tiltakozott a Vlagyimir Kramnyik elleni sakkvilágbajnoki párosmérkőzés zsűrijénél, hogy az orosz nagymester a partik során túl sokszor keresi fel a mellékhelyiséget.

Silvio Danailov sérelmezte, hogy Kramnyik a partik során több mint ötvenszer ment ki az illemhelyre. Ez az egyetlen terület, ahol nincsenek videokamerák felszerelve. Danailov a probléma megoldását kérte, ellenkező esetben a bolgár delegáció elutazását helyezte kilátásba.

A Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában zajló címegyesítő, 12 játszmás világbajnoki döntő első két összecsapását Kramnyik nyerte. A mentálisan nagyon erős bolgár nagymester nem omlott össze, igaz, csak saját magát okolhatta a bakikért, az elhibázott lehetőségekért. A szabadnapon egy buddhista templomban is járt, s lelkileg megerősödve ült ismét asztalhoz, majd ért el két döntetlent.

Kramnyik ugyanakkor jó esélyt szalasztott el, hogy harmadik győzelmét is megszerezze, kétpontos előnye birtokában azonban nem vállalt kockázatokat, a negyedik játszmában pedig a szakértők nem győzték dicsérni az orosz klasszis pontos, hidegvérű védekezését. Kramnyik a szerdai partit követően megjegyezte, hogy akár két órai játék után is békét köthettek volna, mivel szívesen megnézte volna a labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzéseit.

A párharc előtt Topalovot arról faggatták, nem érzi-e hátrányát annak, hogy Kramnyik hazai pályán játszhat, a bolgár nagymester válasza prózai volt: Oroszország a nemzetközi szövetség (FIDE) területén van, s elégedett a feltételekkel.

A párosmérkőzés Kramnyik 3-1-es vezetésével a csütörtöki szünnap után pénteken folytatódik.