Vágólapra másolva!
Férfi tőrben Berjozkin Anton, női tőrben Knapek Edina győzött az Olasz Kultúrintézetben zajló Józsefváros-kupa nemzetközi vívóverseny első napján. A nőknél két nagy meglepetés is akadt: Nattán Sarolta legyőzte Mohamed Aidát, Jeszenszky Szilva pedig Varga Gabriellát.

A szombati két versenyszám mezőnyét ukrán, portugál, szlovák, dán és francia vívók tették nemzetközivé, de a külföldieknek nem sok sikerélmény - egyetlen harmadik hely - jutott az Olasz Kultúrintézet falai között felállított pástokon. A főszerep a hazaiaké volt, ami különösebben nem meglepetés, hiszen a sérüléssel bajlódó Varga Katalin kivételével vb-csapatunk valamennyi tagja nevezett. A világbajnokság éppen két hét múlva kezdődik Torinóban, s a felkészülés hajrájában legjobbjaink a tatai edzőtáborból érkeztek, meglehetősen elcsigázottan.

A programot a férfi tőrözők nyitották, s itt már a legjobb 16 között összejött egy hazai rangadó: Berjozkin Anton 11-14-ről fordítva verte 15-14-re Huszka Zsombort. A Csata DSE vívója ezután az ukrán Mironyuk ellen nyert lényegesebb könnyebben 11-5-re, majd Huszka után vb-csapatunk két másik tagját is legyűrte: Szabados Gábort 15-13-ra, a döntőben pedig Mazza Lorenzót 15-7-re. Berjozkint Szabados ellen 13-12-nél az sem zavarta, hogy a le kellett cserélnie a nadrágját, s jobb híján melegítőalsóban fejezte be az asszóját, amire versenyeken nem nagyon akad példa...

A nőknél a tavalyi lipcsei vb-n bronzérmes Knapek Edina rögtön az első asszójában kisebb sérülést szenvedett: térden szúrták - tőrben ez nem találati felület -, ellenfele fegyvere felsértette a bőrét, mi több, a vér is kiserkent, s a Honvéd-Human Rent vívónője ráadásul elcsúszott a páston. Ám szerencsére az ijedtség nagyobb volt, mint a baj. A selejtezőben csak Mohamed Aida, Knapek Edina és Jeszenszky Szilvia maradt veretlen, és ők hárman az egyenes kieséses lebonyolításban is szépen meneteltek előre a legjobb négyig. A nyolc között Jeszenszky az Európa-bajnok Varga Gabriellát 13-11-re győzte le.

A négy közé még a kellemetlen stílusban vívó Nattán Sarolta került be, aki a döntőbe jutásért meglepetésre 11-10-re verte Mohamedet. A másik ágon Knapek 12-10-re nyert Jeszenszky ellen, majd az első helyért Nattánt is legyőzte; 6-6 után a harmadik három percben meglépett, s végül 13-9-re kerekedett felül.

"A tatai edzőtábor rengeteg erőt kivett belőlem, és olyan fáradtan jöttem a versenyre, hogy már a bemelegítés is nehezemre esett. Magamban azért imádkoztam, nehogy véletlenül megsérüljek. S erre rögtön az első asszómban összeszedtem egy térdszúrást, éppen azon a térdemen, amivel korábban már sok gondom volt... Kicsit meg is ijedtem, de szerencsére nagyobb baj nem történt, és aztán szép lassan, fokozatosan bemelegedtem. Keményen kellett küzdenem, ám meglett az eredménye, és a négy között Szilvi ellen már egészen jól ment a vívás. A verseny helyszíne nagyon tetszik, igaz, parkolni nem nagyon lehet errefelé, nekem legalábbis alig sikerült..." - összegezte a pechesen indult, de összességében mégiscsak sikeres napját Knapek Edina.

Józsefváros-kupa
férfi tőr:
1. Berjozkin Anton
2. Mazza Lorenzo
3. Szabados Gábor és Hercik (ukrán)
elődöntő:
Berjozkin - Szabados 15-13
Mazza - Hercik 15-11
döntő:
Berjozkin - Mazza 15-7

női tőr:
1. Knapek Edina
2. Nattán Sarolta
3. Mohamed Aida és Jeszenszky Szilva
elődöntő:
Knapek - Jeszenszky 12-10
Nattán - Mohamed 11-10
döntő:
Knapek - Nattán 13-9