Vágólapra másolva!
Meghalt Sárosi Imre. A tanítványaival világra szóló eredményeket elért úszóedző 98 éves korában, kedden hunyt el Budapesten.  A széles körben Mestiként ismert és tisztelt szakembert a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Sárosi Imre 1908. december 5-én született Budapesten. Úszóként az FTC, majd az MTE színeiben versenyzett. Edzőként a Ferencvárosnál, az Újpestnél, a Neményi Madisznál és a BVSC-nél tevékenykedett, utóbbi klubban 1949-től 1963-ig dolgozott. A Bp. Lokomotív és a Bp. Törekvés kötelékébe is tartozott, 1967-től hét éven át vezette az általa alapított, Magyarországon első úszóóvodát a Bp. Spartacusban. 1963 és 1966 között úszószakfelügyelő volt, emellett több esztendőn át szolgálta kapitányként is a Magyar Úszó Szövetséget.

1981-ben edzői munkásságának elismeréseként beválasztották a sportág halhatatlanjait a soraiban tudó International Swimming Hall of Fame tagjai közé. Több mint 13 ezer gyereket tanított meg úszni, tanítványai közül olimpiai bajnok lett Gyenge Valéria, Littomeritzky Mária, Székely Éva, Szőke Katalin.

Az idén, március 15-e alkalmából a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát adományozta neki a magyar úszósport eredményessége érdekében több évtizeden keresztül kifejtett kiemelkedő munkássága, életműve elismeréséül.