Vágólapra másolva!
Csay Renáta és Györe Attila pénteki egyesben aratott győzelme után szombaton a kettesek között is aranyérmet szerzett az AstraZeneca maratoni magyar kajak-kenu-bajnokságon. Csay Folláth Viviennel végzett biztosan, több mint félperces előnnyel az első helyen a második Faldum Bereniké, Szabó Ágnes duó előtt.

A férfi kajakosoknál Jámbor Attila és Homoki Tamás a nap legfölényesebb győzelmét aratták, miután közel öt perccel teljesítették gyorsabban a hat kilométeres távot, mint a második Szakály Viktor, Szigeti Krisztián-duó. A kenusok versenye a papírformát igazolta, hiszen Csaba Edvin és Györe Attila könnyedén nyert.

"A bajnokság eredményei alapján kialakult a szeptemberi franciaországi világbajnokságra készülő magyar csapat, számonként az első két helyezett nyert jogot az indulásra. Az addigi Világkupa-futamok tapasztalatai alapján azonban elképzelhető, hogy a vb-n nem mindenki vállalja majd a duplázást. Így a végleges névsorra még várni kell" - mondta a verseny után Borsodi Géza, a magyar maratoni válogatott szakágvezetője.

Eredmények:
férfiak:
kajak kettes (36 km):
1. Jámbor Attila, Homoki Tamás (Alois Dallmayr-Tolnatext) 2:19:31 ó
2. Szakály Viktor, Szigeti Krisztián (Alois Dallmayr-Tolnatext, Kaposvári VSC) 2:24:07
3. Petri Tamás, Bauer Gyula (Építők, BKV-Előre) 2:26:05

kenu kettes (28 km):
1. Csabai Edvin, Györe Attila (Kis-Dunai SE, Alois Dallmayr-Tolnatext) 2:05.29 ó
2. Gilányi Zsolt, Bindl Róbert (Domino Honvéd, Győri VSE) 2:06:13
3. Kiss Tamás, Kövér Márton (Csepel, Domino Honvéd) 2:12:10

nők:
kajak kettes (28 km):
1. Csay Renáta, Folláth Vivien (Győri VSE, Mezőgép Szolnok) 2:01:25 ó
2. Faldum Bereniké, Szabó Ágnes (Alois Dallmayr-Tolnatext, MTK) 2:02:03
3. Gáspár Zita, Groholy Diána (KSI) 2:07:08