Vágólapra másolva!
Az ausztrál Robbie McEwen nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 4., keddi szakaszát. Az összetettben továbbra is a német Stefan Schumacher áll az élen. A második helyen a hazai kedvenc Paolo Bettini, a harmadikon pedig a szintén olasz Alberto Loddo érkezett célba.

A keddi szakasznak egy illusztris vendége is volt, hiszen a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong a helyszínen izgulta végig a befutót.

Nagyon hamar, a harmadik szakasz után véget ért az idei Giro az olasz Alessandro Petacchi számára: a remek sprinter hétfőn bukott és - amint a későbbi vizsgálatok során kiderült - eltörte a bal térdkalácsát.

"Az Euskatel egyik kerekese közvetlenül előttem esett el, fékeztem, úgy tűnt, sikerül kikerülnöm, de aztán hátulról hirtelen megérkezett Cioni, és nekiment a kormányomnak. Az ütközés miatt a térdemre estem. Erős fájdalmat éreztem. Később sem javult igazán a helyzet, de a végén tudtam egy kicsit fokozni a tempót, ami adhat némi okot a bizakodásra" - elevenítette föl a történteket némileg optimista kilátást felvázolva Petacchi a célba érést követően.

Később, a namuri vizsgálatok során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy műtéti beavatkozásra lesz szükség. Ezzel eldőlt, hogy Petacchi a Girón - melynek legutóbbi három viadalán összesen 19 szakaszt nyert meg - idén már nem versenyezhet. Nagy valószínűséggel a júliusi Tour de France-ot is ki kell hagynia.

"Az orvosok ugyan nem nyilatkoztak arról, hogy meddig kell pihennie, de nagy valószínűséggel júliusban még nem ülhet nyeregbe" - nyilatkozott csapata, a Milram szóvivője.

Eredmények, 4. szakasz, Wanze-Hotton (Belgium) 193 km:
1. McEwen (ausztrál, Davitamon) 4:38.51 ó
2. Bettini (olasz, Quick Step) azonos idővel
3. Loddo (olasz, Selle Italia) a.i.

Az összetettben:
1. Schumacher (német, Gerolsteiner) 14:52.55 ó
2. Savoldelli (olasz, Discovery Channel) 13 mp hátrány
3. Rebellin (olasz, Gerolsteiner) 23 mp h.

Szerdán szünnap lesz.