Vágólapra másolva!

Meggyilkoltak egy volt bokszvilágbajnokot

Vasárnap éjszaka egy bárban halálra szurkálták a dán Tue Bjorn Thomsent, a Nemzetközi Boksztanács (IBC) korábbi szuper cirkálósúlyú világbajnokát.

Rendőrségi jelentések szerint a mindössze 33 éves öklözővel egy koppenhágai bárban késsel végeztek. Az eset körülményeit még vizsgálják. Thomsen profi pályafutása során 24 mérkőzést vívott, s 22 győzelem mellett egyszer döntetlent ért el, míg egy alkalommal vesztesen hagyta el a ringet. Az IBC övét 2000-ben az amerikai Nate Miller legyőzésével szerezte meg. A profi boksztól 2002 októberében vonult vissza.