Vágólapra másolva!
Nagy érdeklődés közepette vette kezdetét a birkózó kötöttfogású Magyar Nagydíj. Mintegy 25 ország versenyzői álltak szőnyegre, és négy súlycsoport küzdelmeinek tapsolhatott a lelkes publikum. Volt is miért, hiszen az egy súlycsoporttal feljebb induló Majoros István, olimpiai bajnokunk a 60 kilogrammosok között ezüstérmet nyert, méghozzá úgy, hogy két törököt, aztán ukrán "karfiolfülűt" gyűrt maga alá a selejtezőben.

A fináléban a román Diaconuval találkozott, aki az első menetben egy fordított emeléssel kiemelte Majorost, később pedig egy szőnyegkavarodás után kaptak mindketten két-két pontot.

A második etapban döntetlent mutatott az eredményjelző a két perc végén, de miután a magyar fiú szerezte az utolsó pontot övé lett a menet. Aztán a román birkózónak sikerült meglepetést szereznie. A harmadik két percben szintén döntetlen eredmény született, de most a román fiú volt a kedvezményezett, így az ő nyakába akasztották a fényesebb medáliát.

"Egész nap jó formában éreztem magam. Az első mérkőzésemen talán kicsit lassabban melegedtem be a vártnál, de aztán minden majdnem úgy sikerült, ahogy elterveztem." - mondta Majoros, aki beszélgetésünk közben is fogadta a gratulációkat.

Aztán így folytatta: "Ahogy vártam erős mezőny gyűlt össze. Jó kis meccseket birkóztam. Folytatom tovább a munkát és nem lesz megállás, mert nyakunkon a magyar bajnokság, és aztán jön a moszkvai EB. Nem fogok fogyni, tehát a 60 kilogrammban szeretnék indulni, mindkét versenyen. A világbajnokságra tervezem a csúcsformát!"

A 74 kilogrammosoknál több magyar induló is volt, a legtovább Horváth András és Bácsi Péter jutott, mindketten a dobogó legalsó fokára állhattak föl, miután ügyesen és nagy szívvel birkóztak, főleg igaz ez utolsó mérkőzésükre.

Horváth András így értékelt: "Örülök az éremnek, és annak, hogy rangos ellenfelek érkeztek hazánkba, mert ez remek gyakorlást jelent a számunkra. Fel tudtuk mérni, hogy hol tartunk, megállapíthatom, van hová fejlődnöm."

Bácsi Péter a Ferencváros kiválósága is megszólalt: "Boldog vagyok, hogy érmet szereztem a Nagydíjon. Titkon bíztam, hogy odaérhetek, és lám valóság lett belőle."

A 84 kilogrammosok között Bárdosi Sándor nyakába akasztották a bronzérmet. A Vác versenyzője kiválóan kezdett, hiszen a tavaly budapesti világbajnokság aranyérmesét, a fehérorosz Selimavot verte. (ezzel visszavágva a világbajnoki elődöntőbeli vereségéért) aztán egy török versenyzőt győzött le gigászi csatában, ám a döntőbe jutásért vereséget szenvedett lengyel riválisa ellen, aki talán fejben jobban ott volt a szőnyegen.

Bárdosi sokat reklamált a bíróknál, ám mindez nem hozott eredményt. A kisdöntőben magabiztosan "gázolt" át dán riválisán, akin szinte minden pozícióban pontot tudott csinálni, láthattunk válldobást, derékra menetelt és pörgetést. Valaki meg is jegyezte a nézőtéren, ha csak a birkózásra koncentrál, csuda dolgokra képes.

"Kicsit szétszórt voltam. Jó ellenfelekkel kerültem szembe, és a szőnyeget is éreztem, de bosszantottak a bírói hibák. Csalódott vagyok, mert szerettem volna megnyerni a versenyt. Remélem az Európa-bajnokságon minden összejön majd" - nyilatkozta Bárdosi. Dajka Zsolt ugyanebben a súlycsoportban ötödik helyen végzett, akárcsak a 60 kilogrammosok között a székesfehérvári illetőségű Szakólczi Hunor, akinek teljesítménye előtt, azért is lehet kalapot emelni, mert mindössze 18 éves.

A nézőtéren ült Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok és ötszörös világbajnoki ezüstérmes birkózónk, aki kihagyja a Magyar Nagydíjat, a miértről érdeklődtem nála. "Először is most egészségügyileg nem vagyok a topon, mert betegeskedem. Olyan mintha fogyasztottam volna, jártányi erőm sincs, de nem emiatt nem indulok a versenyen, egyszerűen az elmúlt tíz év fáradalmait szeretném kipihenni."

"Fizikailag és lelkileg is elfáradtam. Idén elindultam a Román Nagydíjon és nagyon nem ment a birkózás. Egy nappal később beszéltem Komáromi Tibor szövetségi kapitánnyal és Bódi Jenővel, hogy pihenni szeretnék, mert elfáradtam. Ők tudomásul vették döntésemet, és megértettek. Szóval Moszkvába sem megyek az EB-re, de nehogy azt gondolják, hogy nem edzek rendszeresen! Minden tréningen ott vagyok és segítem a többiek munkáját is.

- A világbajnokságon azért elindul?
- Természetesen! Júniusban kezdem meg a tényleges felkészülést, aztán meglátjuk mi lesz. Ugyanazzal az odaadással és akarattal fogok küzdeni, ahogy eddig is tettem.

A maródiak között szerepel Virág Lajos neve is, aki alig fél éve a Papp László Arénában ezüstérmes lett a világbajnokságon.

- Hogy sikerült a műtét?
- Az orvosok azt mondják jól. A térdem nem bírta a terhelést és a keresztszalagok felmondták a szolgálatot. Most már szép, és a gyógytornát is remekül bírom. Bár az utóbbi időben nem úgy haladok, ahogy elterveztem, de az orvosom nyugtat és arra kér, ne legyek türelmetlen, csak hiányzik a birkózás.

- Mikor indul legközelebb versenyen?
- Pontos dátumot nem tudok mondani, de nem akarom siettetni, lehet, hogy akár az egész évet rászánom a rehabilitációra. Igaz öröm az ürömben, hogy közben jól haladok a szakdolgozatommal, ám nem tudom mikor végzek vele.

- És a lelke nem fáj, hogy miközben a többiek dolgoznak, Ön a lelátón ül?
- De fáj! Úgy fogom föl, hogy legalább jókat szurkolhatok, és addig is velük vagyok.

eredmények:
55 kg, döntő:
Hakan Nyblom (dán) - Florin Gavrila (román) 3-1

A végeredmény:
1. Nyblom, 2. Gavrila, 3. Örel Ünal (török) és Bogdan Chelaru (román)

60 kg: döntő:
Euzebiu Diaconu (román) - Majoros István 3-1

A végeredmény:
1. Diaconu, 2. Majoros, 3. Tomasz Swierk (lengyel) és Sipal Sezai (török)

74 kg: döntő:
Ali Arikoglu (török) - Dmitro Piskov (ukrán) 3-1

A végeredmény:
1. Arikoglu, 2. Piskov (ukrán), 3. Bácsi Péter és Horváth András

84 kg: döntő:
Artur Michackielicz (lengyel)-Genagyij Sabanov (ukrán) 5-0

A végeredmény:
1. Michackielicz, 2. Sabanov (ukrán), 3. Andrea Minguzzi (olasz) és Bárdosi Sándor, 5. Dajka Zsolt

Tomka Tivadar