Vágólapra másolva!
A címvédő és tavalyelőtt is győztes Roger Federer diadalmaskodott az Indian Wells-i tenisztornán, a Mestersorozat első állomásán, miután a döntőben három játszmában, 1 óra 42 perc alatt győzött a hazai közönség előtt szereplő James Blake ellen.

A svájci világelső viszonylag nehezen lendült bele a játékba, az első szettben Blake 4:1-re, majd 5:3-ra vezetett, ám a svájci zsinórban négy gémet nyert és előnyhöz jutott.

A második játszmában Federer 4:3-nál vette el ellenfele adogatását, a harmadikban pedig az amerikai már teljesen összeroppant és veszített. Roger Federer pályafutása 36. ATP-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben, ebből ez volt a kilencedik diadala Mestersorozatba tartozó versenyen, és elsőként tudott triplázni Indian Wellsben.

Blake-et az vigasztalhatja, hogy a vereség ellenére hétfőtől a kilencedik lesz a hagyományos világranglistán, ami pályafutása legjobb helyezésének számít. Az amerikai 19, 5-ös mérleggel rendelkezik idén, ez volt a harmadik döntője 2006-ban, korábban Sydneyben és Las Vegasban is övé lett a trófea.

Eredmény, döntő, férfiak (3,17 millió dollár összdíjazás):
Federer (svájci, 1.) - Blake (amerikai, 12.) 7:5, 6:3, 6:0

[origo] / (MTI)