Vágólapra másolva!
Moszkvában, a Hotel Gamma a színhelye a február 8. és 16. között megrendezésre kerülő Aeoroflof nyílt versenyének. Az orosz légitársaság immár ötödször főszponzora a négy csoportban megrendezésre kerülő tornának. A legnagyobb érdeklődés a 92 résztvevős A1 tornát kíséri majd, 90 ezer dollár a díjazása, az első helyezett 30 ezerrel gazdagodik, és meghívást kap a júliusi dortmundi szuperversenyre. Olimpiai válogatottunk legfiatalabb tagja, a 19 éves Balogh Csaba indul a rangos mezőnyben, s remek győzelemmel rajtolt. A kínai Peng Xiangzhira mért vereséget.

Az esztendő legrangosabb nyílt versenyén az orosz és a nemzetközi sakkélet neves képviselői csapnak össze, ahol minden játszma igazi kihívást jelent. Az A1 versenyen 2550 Élő-pont a ponthatár, csak az orosz sakkozás legnagyobb tehetségeinél, s sakk-diplomáciai meggondolásokból tettek kivételt a rendezők. A svájci rendszerű tornán a legjobbaknak szinte garantált a 15-os kategóriájú mezőny, a sikeresen szereplők jelentős pénzdíj mellett Élő-pontokat is gyűjthetnek. A torna győztese a 30 ezer dolláros díj mellett a júliusi dortmundi szuperversenyre is meghívást kap. Az A2 tornán 2400 pont az alsó határ, 12 ezer dollár az első díj. A B versenyen 5 ezret, a C tornán 3 ezer dollárt kasszíroz a győztes. A főversenyen a kétszeres junior világbajnok azeri Shakriyar Mamedgyarov a listavezető, 42 résztvevőnek van 2600-nál magasabb Élő-pontja. A viadal egyetlen magyar résztvevője, Balogh Csaba elutazása előtt a minél jobb szereplést, és Élő-pontjainak növelését tűzte ki céljául. Olimpiai válogatottunk 19 éves nagymestere 2561 pontjával a mezőnyben csak a 70, így számára igen nagy megméretést jelent a verseny.

A rajtlista első húsz helyezettje az Élő-pontszámok sorrendjében:
Mamedgyarov (azeri, 2709), Akopjan (örmény, 2704), Drejev (orosz, 2697), Malahov (orosz, 2694), Arescsenko (ukrán, 2670), Sasikiran (indiai, 2670), Jefimenko (ukrán, 2666), Jakovenko (oorsz, 2662), Bologan (moldáv, 2661), Halifman (orosz, 2660), Naiditsch (német, 2657), Eljanov (ukrán, 2655), Alekszandrov (fehérorosz, 2653), Tyimofejev (orosz, 2653), Izoria (grúz, 2652), Najer (orosz, 2652), Szakajev (orosz, 2649), Aszrjan (örmény, 2646), Bu Xiangzhi (kínai, 2645), Georgijev,Ki (bolgár, 2645).

Meglepő eredményekkel kezdődött meg a kilencfordulós viadal. Kikapott a harmadiknak rangsorolt Alekszej Drejev, vesztett az indiai Sasikran, az esélyesek közül többen csak remiztek az első fordulóban. Balogh Csaba remek győzelemmel kezdte meg szereplését. A kínai Zhang Pengxiang szicíliai védelme ellen nagy erővel rohamozott, s már a 25. lépésben fogadhatta ellenfele gratulációját.

Az első forduló érdekesebb eredményei:
Rjazancev (orosz, 2594) - Mamedgyarov (azeri, 2709) döntetlen
Akopjan (örmény, 2704) - Wang (kínai, 2593) döntetlen
Popov (orosz, 2592) - Drejev (orosz, 2697) 1 - 0
Malahov (orosz, 2694) - David (luxemburgi, 2591) 1 - 0
Sasikiran (indiai, 2670) - Gulijev (azeri, 2588) 0 - 1
Tomasevszkij (orosz, 2586) - Jefimenko (orosz, 2666) döntetlen
Jakovenko (orosz, 2662) - Stefansson (izland, 2585) 1 - 0
Sarijazdanov (orosz, 2583) - Bologan (moldáv, 2661) döntetlen
Halifman (orosz, 2660) - Azaraov (fehérorosz, 2581) döntetlen
...
Balogh Csaba (magyar, 2561) - Zhang Pengxiang (kínai, 2638) 1 - 0

Balogh,Cs (2561) - Zhang,Pengxiang (2638)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 Hf6 6.Hc3 e6 7.Ve2 Vc7 8.g4 d6 9.g5 Hd7 10.Fe3 a6 11.0-0-0 b5 12.f4 Fe7 13.h4 Hb6 14.Vf2 Bb8 15.Kb1 Ha4 16.He2 Fb7 17.Hg3 Bc8 18.h5 Ha5 19.Fd4 Hc4?

20.h6! e5 21.hxg7 Bg8 22.Bxh7 Bxg7 23.Bxg7 exd4 24.Bg8+ Ff8 25.Fxc4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa