Vágólapra másolva!
A tokiói 1,34 millió dollár összedíjazású nőitenisz-torna elődöntőjében a szabadkártyával indult Martina Hingis 6:3, 6:1-re nyert a címvédő Maria Sarapova ellen. A svájci a vasárnapi fináléban egy másik orosszal, Jelena Gyementyjevával találkozik. A férfiaknál Delray Beach-en az első kiemelt amerikai Andre Agassi két sima játszmában kikapott a spanyol Guillermo Garcia Lopeztől.

Szerencsésnek érezhette magát Nodzsi Tosio, a tokiói 1,34 millió dollár összdíjazású nőitenisz-torna versenyigazgatója. Ahhoz képest, hogy két amerikai sztár, Lindsay Davenport és Serena Williams lemondta az indulást, gyakorlatilag egész héten garantált volt a teltház a nyolcezer férőhelyes Tokyo Metropolitan Gymnasiumban. A japánok látni akarták korábbi és jelenlegi kedvencüket, sőt, amióta elkészült a főtábla sorsolása azért szorítottak, hogy összejöjjön kettejük csúcstalálkozója, a Marija Sarapova-Martina Hingis párbaj.

A svájci Hingis a verseny 1984 óta íródó történetének legeredményesebb játékosa: összesen négyszer maradt veretlen, utoljára 2002-ben, amikor Anna Kurnyikovával a párost is megnyerte, az egyéni döntőben pedig Szeles Mónikát győzte le 7:6, 4:6, 6:2-re. De annak már négy éve, azóta nem játszott Japánban.

A rangadót tündér és a zseni mérkőzéseként harangozták be. Az alig egy hónapja visszatért korábbi világelső nagyon várta, hogy összemérje erejét Sarapovával, mert a jelenlegi top tízes teniszezők közül csak vele nem meccselt visszavonulása előtt.

Az első játszmában 3:3-ig mindketten hozták a saját adogatásaikat. Aztán Hingis, akinek már addig is volt két bréklehetősége, 4:3-nál egy, a hálóról lecsorgó labdával elvette a szibériai szervagémjét és pár perccel később egy ásszal befejezte a nyitó játszmát (6:3).

A második szettben Sarapova 1.1-ig bírt lépést tartani a hihetetlenül koncentráltan, okosan, pontosan, meglepően dinamikusan teniszező svájcival. Hingis úgy játszott, mint fénykorában, tökéletesen mozgatta, futtatta az első kiemeltet az egész pályán, remekül ütött szögeket, bámulatosan bombázta a vonalakat, és ha kellett a hálónál röptével szerzett látványos pontot.

Teniszlecke volt ez egészen magas fokon, a nézők talán csak azt sajnálták, hogy mindössze hatvanhat percig tartott (6:3, 6:1). Jellemző a győztes fölényére, hogy a vesztesnek egyetlen adogatójáték elnyerési lehetősége sem volt.

Martina Hingis vasárnap, pályafutása 67. döntőjében a második kiemelt Jelena Gyementyjevával mérkőzik. Ha győz, akkor hétfőtől már az első ötvenben jegyzik a ranglistán és a 41. Grand Prix-sikerének örülhet, mamájával együtt, mert Tokióban - a Melbourne-ből még hiányzó - Melanie Molitor is vele van már.

A férfiaknál a három állomás, Zágráb, Vina del Mar és Delray Beach közül a floridai verseny kapott kiemelt figyelmet. Természetesen Andre Agassi szezonkezdésének szólt a fokozott érdeklődés. A 35 éves amerikai felépült bokasérüléséből és az első fordulóban magabiztos győzelemmel mutatkozott be, majd a negyeddöntőbe jutásért meccslabdákról fordítva nyert.

A négy közé kerülésért egy nem igazán ismert spanyol legény várt rá. A ranglistán 112. Garcia Lopez azonban meglepett mindenkit a játékával. Igaz, az első játszmában 5:3-nál még hiába adogatott a szettért, végül a hetedik játszmalabda hozta meg az előnyt. A 14 ász mellett az adogatás fogadásban is remekelt a spanyol, aki az elődöntőben a címvédő Xavier Malisse ellen folytathatja menetelését.

"Egyszerűen leütött a pályáról. Hatalmasakat üt, főleg a tenyeres returnje óriási. Reálisan nem várhattam, hogy idejövök és minden menni fog. Szükségem van további mérkőzésekre és időre, hogy összeálljon a játékom. De örülök, hogy elindultam a versenyen, jó tapasztalatokat szereztem, és jövőre talán visszajövök"- nyilatkozta Agassi a vereség után.

eredmények
ATP-torna, Delray Beach (380 ezer dollár), negyeddöntő
Garcia-Lopez (spanyol) - Agassi (amerikai, 1.) 6:4, 6:2
Malisse (belga, 3.) - Mayer (német, 6.) 6:7, 6:2, 6:3
Haas (német, 4.) - Muller (luxemburgi, 7.) 6:3, 6:2

ATP-torna, Vina del Mar (380 ezer dollár), negyeddöntő
Gonzalez (chilei, 2.) - Pashanski (szerb-montenegrói, 8.) 6:4, 6:3
Acasuso (argentin, 3.) - Friedl (cseh) 3:6, 6:1, 7:5
Massu (chilei, 5.) - Cuadrado (spanyol) 4:6, 7:6 (7-4), 6:3
Ramirez (spanyol) - Albert Montanes (spanyol, 6.) 6:2, 2:6, 6:2

ATP-torna, Zágráb (314ezer euró), elődöntő
Ljubicic (horvát, 1.) - Djokovic (szerb-montenegrói) 6:7, 6:3, 6:4
Koubek (osztrák) - Henman (brit) 6:3, 3:6, 6:2

WTA-torna. Tokió (1,34 millió dollár), elődöntő
Hingis (svájci) - Sarapova (orosz, 1.) 6:3, 6:1
Gyementyjeva (orosz, 2.) - Miszkina (orosz, 4.) 6:4, 3:6, 6:4