Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy a WBC nehézsúlyú világbajnoka, Vitalij Klicsko legközelebb szeptember 24-én lép szorítóba. A sérüléséből felépült ukrán a veretlen amerikai ígéret, Calvin Brock ellen teszi kockára a címét.

Klicskónak eredetileg a Monte Barrett - Hasim Rahman meccs győztesével kellett volna megmérkőznie, a világbajnok azonban áprilisi sérülésére hivatkozva arra kérte a WBC-t, hogy vívhassom még egy felhozó mérkőzést a címvédés előtt. Ebből a tervből végül semmi nem lett, azt viszont tegnap éjjel elfogadta a szervezet 36 fős bizottsága, hogy Klicsko egy szabadon választott ökölvívó ellen tegye kockára az övét szeptember 24-én.

Klicskóék választása Calvin Brockra esett, aki egyáltalán nem ígérkezik könnyű ellenfélnek, sőt, több szakíró szerint mind Rahmannál, mind Barrettnél nagyobb veszélyt jelent. Brock harmincéves, veretlen, eddigi 26 mérkőzéséből 21-et nyert kiütéssel,a szervezetektől független mértéadó honlapok közül a Boxrec a 11., a Fightnews a 9. helyre rangsorolja.

Az augusztusi Rahman-Barrett összecsapás győztesének várhatóan a jövő év elejéig kell várnia, hogy harcba szállhasson a WBC trónjáért.