Vágólapra másolva!
Kettős magyar sikerrel zárult az ITTF Pro Tour versenysorozatába tartozó 100 ezer dollár összdíjazású Orosz Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokság Szentpéterváron.

Női egyéniben a bajnokság harmadik kiemeltje, Tóth Krisztina mindvégig magabiztosan versenyezett, majd a döntőben a védekező stílusú, orosz Irina Kotyikinával szemben is csak egyetlen játszmát vesztett. Az ötszörös Európa-bajnoknő pályafutása során másodszor győzött Pro Tour versenyen egyéniben, először tavaly ősszel Aarhusban, a Dán Nemzetközi Bajnokságon. Ezen kívül Bátorfi Csillával párban korábban ötször lett első Pro Tour-on.

Tóth szentpétervári szereplését a női párosban tette teljessé, ahol a 20 éves Póta Georginával együtt sem talált legyőzőre, a fináléban öt játszmában nyertek a belorusz Pavlovich testvérpár ellen. A páros sikerének értékét növeli, hogy Tóth és Póta életükben először játszottak együtt, miután a Pro Tour versenyeken megszokott partnerük, Bátorfi Csilla, illetve a német Tanja Hain-Hofmann nem indultak.

Póta korábban egyszer nyert már Pro Tour-versenyt a női párosban, Hain-Hofmannal idén nyáron a Brazil Nemzetközi Bajnokságon lett aranyérmes, míg a 21 éven aluli versenyszámban pályafutása során már hat alkalommal állhatott a dobogó tetejére.