Vágólapra másolva!
Szófiában óriási ünneplés fogadta a sakkvilágbajnokot, Veszelin Topalovot. A bolgár bajnokot, segítőit és a FIDE elnökét, Kirszan Iljumzsinovot fogadta a köztársasági elnök, Georgi Parvanov és a miniszterelnök, Szergej Sztanisev. Jövőre is megrendezik a Mobiltel szuperversenyét, és Garri Kaszparovot meghívták a viadalra. A FIDE athéni irodája hivatalosan közölte, hogy módosították a 2005-2007-es világbajnoki ciklus menetrendjét, és 2007-ben ismét nyolcfős világbajnoki döntőt rendeznek.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) az argentínai San Luisban megtartott Elnöki Tanács ülésén megváltoztatta, módosította a májusban kiírt 2005-2007-es sakkvilágbajnoki ciklus menetrendjét. Az előcsatározások első felvonásaként 2005. november 26-tól 128 fős, kieséses rendszerű Világ Kupát rendeznek a szibériai olajvárosban, Hanti-Manszijszkben.

A viadalra a különböző kontinensek bajnokságairól lehetett kiharcolni a részvételt, illetve kedvező Élő-pontszámmal lehetett meghívást kapni. Hazánkat a varsói Eb-n elért sikerükkel Balogh Csaba és Cao Sang képviseli. A korábbi kiírás értelmében az első öt helyezett lett volna világbajnok-jelölt, s meglehetősen bonyolult rendszerben vívták volna további küzdelmüket a világbajnoki címért.

Ennek egyik állomása lett volna az ún. utolsó esély verseny, amire a Világ Kupáról a következő öt versenyző kvalifikálta volna magát, öten Élő-átlagukkal játszhattak volna, s az első három helyezett vívta volna ki a világbajnok-jelöltséget, és a San Luis-i harmadik és negyedik helyezettel, Szvidlerrel és Morozeviccsel kiegészülve játszották volna a párosmeccseket.

A FIDE új döntésének értelmében törölték ezt a versenyt. A Világ Kupáról tízen jutnak tovább, öten játszhatnak Élő-pontjaik alapján, és meghívást kap a FIDE 2004-es világbajnoka, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov. A 16 résztvevő hatjátszmás párosmeccseket vív, az egyes kiemelt a Világ Kupa győztese, aki az első körben az Élő-pontszám szerint a leggyengébbel találkozik, 2-15, 3-14 stb. a további párosítás. A nyolc győztes küzd meg a következő körben, majd a négy nyertes kvalifikálja magát a nyolcfős világbajnoki döntőbe, ahol a világbajnok Veszelin Topalov mellett Viswanathan Anand, Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics helye már biztos.

Két legjobb nagymesterünk, Lékó Péter és Polgár Judit a világbajnok-jelölti párosmeccseken kapcsolódhat be a küzdelembe. A 2004. júliusi és a 2005. januári súlyozott Élő-pontszám alapján Vlagyimir Kramnyik (2762), Lékó (2744,8), Polgár (2728), Alekszej Shirov (2719,3) és Vaszilij Ivancsuk (2713,17) játszhat. A párosmérkőzéseket jövő ősszel, a világbajnoki döntőt 2007 november végétől rendeznék meg. A Világ Kupára október 31-ig várják a jelentkezéseket. A megváltozott világbajnoki rendszer miatt máris olvashattuk az első tiltakozásokat, a spanyol Shirov és az amerikai Gata Kamszky bírálta a döntést.

A FIDE elnökét, Kirszan Iljumzsinovot további öt évre megválasztották a Kalmük Autonóm Köztársaság elnökévé, és a kalmük parlament döntését ratifikálta Vlagyimir Putyin orosz elnök is. Iljumzsinov elnök számára a San Luis-i világbajnokság igazi sikertörténet volt. Az argentin üdülőhelyen a nyolc világklasszis remek csatákat vívott, a megalkuvás nélküli küzdelmeket óriási érdeklődés kísérte valamennyi kontinensen.

A győztest, a veretlen világbajnokot, Veszelin Topalovot nagy ünneplés várta Szófiában. A bolgár világelsőt "hazakísérte" a FIDE elnöke, és a Topalov sikerét elősegítőkkel együtt Iljumzsinovot is fogadta a bolgár köztársasági elnök, Georgi Parvanov és a miniszterelnök, Szergej Sztanisev. A találkozón bejelentették, hogy Szófiában jövőre is megrendezik az "M-tel Masters" szuperversenyt. A verseny fővédnöke a köztársasági elnök lesz.

A torna igazgatója, Topalov menedzsere, Szilvio Danailov ismertette a tervezett mezőnyt, Garri Kaszparovot is meghívták a viadalra. Reményét fejezte ki, hogy a világranglistát vezető, és Topalov világbajnok címéről oly nagy elismeréssel nyilatkozó Kaszparov nem utasítja el a meghívást, és ismét sakkasztalhoz ül.

A tervezett időpont - 2006 május 10-21 - óriási hibája, hogy ütközik a torinói sakkolimpiával, ahol május 19-én kezdődnek meg a küzdelmek. Topalov mellett Viswanathan Anand, Peter Szvidler, Vaszilij Ivancsuk és Etienne Bacrot részvételét biztosra veszik. A szabályok nem változnak, döntetlent csak a főbírón keresztül lehet ajánlani.

A sakkvilág ászai legközelebb Wijk aan Zee-ben, a Corus 2006 szuperversenyen mérkőznek meg egymással. Nincs új hír Topalov és Kramnyik tervezett meccsével kapcsolatban. Az Orosz Sakkszövetség igazgatója, Bach úr megerősítette, hogy Kramnyik játszik a decemberi moszkvai szuperbajnokságon.

Verőci Zsuzsa