Vágólapra másolva!
A kűr előtt még ötödik Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtáncpáros végül a nyolcadik helyen végzett az olimpiai kvalifikációs Karl Scha:fer műkorcsolya emlékversenyen Bécsben, de valószínűleg így is részt vehet a jövő évi torinói ötkarikás játékokon.

A kiírás szerint ugyan csak az első öt helyezett szerzett kvótát, de a kétszeres junior világbajnoki ezüstérmes duó ezzel a pozícióval is reménykedhet abban, hogy indulási jogot kap.

"Nagyon jól futottak, de érthetetlenül lepontozták a produkciójukat" - mondta Remport Gabriella, a magyar páros egyik edzője. "Ennek ellenére bízunk abban, hogy ott lehetnek az olimpián, hiszen az előttük végzett egységek közül kettő nem harcolt a kvalifikációért, a korábban két kvótát begyűjtő bolgárok pedig már jelezték: ebben a számban csak egy párossal képviseltetik magukat a játékokon, tehát a miénk lehet a felszabaduló hely."

Korábban a férfiak versenyében Tóth Zoltán hetedikként zárt, ezzel elsőszámú tartalék lett, így valószínűleg ő is jégre léphet majd Torinóban.