Vágólapra másolva!
Ezüstérmes lett a Tóth Hajnalka, Hormay Adrien, Szász Emese, Révész Julianna összeállítású párbajtőrcsapat a lipcsei vívó-világbajnokságon, mivel három nyert összecsapás után a döntőben 45-31-re kikapott a franciáktól.

Egész nap jól vívott a magyar női párbajtőrcsapat, amely a 16 között Svájcot 45-30-ra, a negyeddöntőben Kanadát 26-25-re, az elődöntőben, nagy csatában az oroszokat 27-26-ra verte.

A második hely megszerzése rendkívül értékes, Nagy Tímea és Mincza-Nébald Ildikó időleges, illetve végleges kiválásával ugyanis Révész és Szász révén két fiatal került be az együttesbe.

A finálé a hetedik párig volt izgalmas, Flessel-Colovic nyerte asszóit, a magyar oldalon viszont Révész 6-2-re verte Nisimát, és ez kiegyenlítette egymást. Aztán 17-17-nél Révész nem bírt Király-Picot-val, miután hátrányba került, igyekezett támadni, az akciói azonban nem jöttek be, és 4-0-ra kikapott.

Ezzel megváltozott a helyzet, Tóth Nisimával szemben próbált faragni a hátrányból, ami azonban egyre nőtt. Az alapvetően védekező Hormaynak pedig a végén már nem volt esélye a fordításra a világ egyik legjobbjával, Flessel-Coloviccal szemben.

A magyarok a mindössze bő másfél évtizedes múltra visszatekintő szakágban korábban kétszer - 1990-ben és 1994-ben - voltak ezüstérmesek csapatban világbajnokságon. Nyolc alkalommal - 1989-ben, 1991-ben, 1992-ben, 1993-ban, 1995-ben, 1997-ben, 1999-ben és 2002-ben - sikerült nyerniük. Legutóbb, 2003-ban, Havannában bronzérmesek voltak.

Eredmények
a 3. helyért
Németország - Oroszország 26-22

a döntőben
Franciaország - Magyarország 45-31

női párbajtőr, csapat, világbajnok: Franciaország (Laura Flessel-Colovic, Király-Picot Hajnalka, Maureen Nisima, Sarah Daninthe)
2. MAGYARORSZÁG (TÓTH HAJNALKA, HORMAY ADRIEN, SZÁSZ EMESE, RÉVÉSZ JULIANNA)
3. Németország (Claudia Bokel, Britta Heidemann, Imke Duplitzer, Monika Sozanska).