Vágólapra másolva!
Kazanyban szeptember 2. és 12. rendezik meg az 58. orosz sakkbajnokságot. Hatvanhatan viaskodnak a kilencfordulós, svájci rendszerű viadalon az első hét helyért, amely jogot biztosít az indulásra a moszkvai, december 2. és 16. közötti 12 résztvevős szuperbajnokságon. A legjobbak között 100 ezer dollárt osztanak szét, az első helyezett 20 ezer dollárral gazdagodik.  Mesterhármassal vezet Kaszparov egykori szekundánsa, Kobalija. A legmagasabb értékszámú nagymesterre, Barejevre is csapást mért a harmadik fordulóban.

Másodszor rendezik meg az orosz sakkbajnokságot két felvonásban. Tavaly még két csoportban bonyolították le az előversenyt, az első három helyezett szerzett jogot a szuperbajnokságon való indulásra. Garri Kaszparov győzelmével végződött a 11 fős szuperverseny. Előcsatározás nélkül meghívott a tavalyi szuperbajnokság második és harmadik helyezettje, Alekszandr Griscsuk és Alekszej Drejev, Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics Élő-pontszámuk alapján résztvevő, ők ketten az argentínai világbajnokságra készülnek. A rendezők Vlagyimir Kramnyik határozott ígéretét bírják, hogy a világbajnok játszik a moszkvai gálán.

A tavalyi calviai sakkolimpián csak ezüstérmes volt az orosz válogatott, az idei göteborgi csapat Európa-bajnokságon Szvidlerék csúfosan leszerepeltek, az első helyre rangsorolt gárda három vereséget is elszenvedett, a 14. helyen végzett! A "bűnösök" közül hárman asztalhoz ülnek a kilencfordulós svájci rendszerű bajnokságon, hogy a honi riválisokkal szemben bizonyítsanak, Barejev, Motylev és Tyimofejev is szeretné kiharcolni a továbbjutást.

A mezőnyben húsz nagymesternek van 2600 és annál magasabb Élő-pontja. Barejev, Rublevszkij, Zvjagincev, Halifman már tagja volt olimpiai bajnok együttesnek is. A meghívottak listáján meglepetéssel fedeztem fel a már régóta Franciaország élő Vlagyiszlav Tkacsijev nevét. A bajnokságon két női szupersztár is szerencsét próbál, Alekszandra Kosztenjuk három remivel rajtolt, Alisza Galljamova két vereség után nyeréssel vigasztalódott.

A 2688-as Élő-ponttal az első helyen kiemelt Barejev Göteborgban mindössze ötvenszázalékos teljesítményt ért el, performance eredménye 2545 volt. Barejev Kazanyban sem remekel, győzelemmel rajtolt, remivel folytatta, majd kikapott Kobalijától, Kaszparov egykori szekundánsa az egyetlen százszázalékos nagymester.

A 99 játszmából 47 végződött döntéssel, a gondolkodási idő a klasszikus, 100 perc 40 lépésre, 50 perc a következő húszra, majd 10 perc a parti befejezéséig, de lépésenként 30 másodpercet is kapnak a sakkozók.

az első forduló érdekesebb eredményei:
Barejev (2688) - Jakovics (2560) 1 - 0
Lugovoj (2556) - Motylev (2675) döntetlen
Szakajev (2669) - Tomasevszkij (2555) 0 - 1
Vorobjev (2552) - Tyimofejev (2661) döntetlen
Zvjagincev (2659) - Kurnoszov (254) döntetlen
Bezgodov (2548) - Halifman (2653) döntetlen
Rublevszkij (2645) - Koszirev (2540) 1 - 0
Tkacsijev (2625) - Szavcsenko (2534) 1 - 0

a második forduló érdekesebb eredményei:
Rjacancev (2599) - Barejev (2688) döntetlen
Sarijazdanov (2592) - Rublevszkij (2645) döntetlen
Lasztin (2583) - Tkacsijev (2625) döntetlen
Volkov (2622) - Bocsarov (2574) 1 - 0
Hiszmatullin (2583) - Inarkijev (2618) 0 - 1
Kobalija (2614) - Szorokin (2567) 1 - 0
Tyimofejev (2661) - Lugovoj (2556) 1 - 0
Halifman (2653) - Vorobjev (2552) 1 - 0

a harmadik forduló érdekesebb eredményei:
Inarkijev (2618) - Volkov (2622) döntetlen
Barejev (2688) - Kobalija (2614) 0 - 1
Korotylev (2604) - Motylev (2675) döntetlen
Episin (2600) - Tyimofejev (2661) döntetlen
Zvjagincev (2659) - Rjazancev (2559) 1 - 0
Galkin (2598) - Halifman (2653) döntetlen
Rublevszkij (2645) - Lasztin (2583) 1- 0
Tkacsijev (2625) - Sarijazdanov (2592) döntetlen

a bajnokság élcsoportjának állása:
1.Kobalija (2614) 3 pont
2-5. Volkov (2622), Rublevszkij (2645), Zvjagincev (2659) és Inarkijev (2618) 2,5,
6-24. Tkacsijev (francia, 2625), Motylev (2675), Sarijazdanov (2592), Halifman (2653), Tyimofejev (2661), Kurnoszov (2549), Harlov (2619), ... 2