Vágólapra másolva!

Füri nyerte az idénynyitó öttusaversenyt

Füri Csilla nyerte meg a budapesti fedett pályás nemzetközi idénynyitó öttusaviadal női versenyét. A dobogóra még a lengyel Edyta Maloszyc és Paulina Boenisz állhatott fel.

Füri valamennyi számban remekül szerepelt, szokásos eredményeihez képest kiválóan lőtt, de a 175 körös teljesítménye az egész mezőnyt tekintve is a hetedik legjobb volt.

Ezt követően vívásban második, a 200 méteres úszásban harmadik lett, a lovaglás során pedig csak egy akadálynál rontott, így a zárószám előtt már tetemes, 136 pontnyi volt az előnye a második helyezett Maloszyccal szemben. A 3000 méteres futásban azután könnyedén őrizte meg pozícióját.

"A lövészetem sokkal jobban sikerült, mint ahogy arra számítottam. Aztán a többi szám is szerencsésen alakult, jó napom volt" - értékelt tömören a győztes. Az olimpiai bajnok, háromszoros egyéni világelső, egyben címvédő Vörös Zsuzsanna két szám után belázasodott, így kiszállt a versenyből.

Eredmények:
1. Füri Csilla 5776 pont (lövészet: 175 kör/1036 pont, vívás: 1056 pont, úszás: 2:12.16 perc/1336 pont, lovaglás: 1172 pont, futás: 10:36.28 perc/1176 pont)
2. Edyta Maloszyc (lengyel) 5668 (1072, 1000, 1192, 1200, 1204)
3. Paulina Boenisz (lengyel) 5500 (892, 1000, 1220, 1172, 1216)
...6. Máthé Vivien 5384
...7. Szatmári Adrienn 5356
...8. Prill Katalin 5356
...17. Pál Rita 5124
...19. Hidvégi Ildikó 5000
...20. Andrejkovics Andrea 4936
...22. Kálmánczi Anna 4852
...23. Alekszejev Tamara 4816
...28. Béndek Adrienn 4320

A viadal vasárnap a férfiak versenyével zárul.