Vágólapra másolva!
A volt világelső Kim Clijsters hétfőn tér vissza a versenytenisz világába. Ezt maga a belga klasszis erősítette meg, hozzátéve, hogy a jövő hét elején szülőhazájában, a hasselti tornán lép majd ismét pályára több hónapos kényszerszünetet követően.

Az újrakezdés időpontját és színhelyét annak ellenére biztosra mondta Clijsters, hogy jelenleg még erős fájdalmat érez műtött csuklójában, valahányszor csak labdába üt.

"Az orvosok azzal nyugtatnak, hogy ez ilyen esetben természetes következmény, és hogy idővel a fájás el fog múlni, nem fog zavarni a játékban" - idézte szavait a spanyol hírügynökség.

Clijsters gondjai márciusban kezdődtek, majd panaszai egyre erősebbek lettek, mígnem június elején kiderült, hogy ciszta keletkezett a csuklójában. Műtét következett, mert csak ez segíthetett rajta. A világranglista egykori vezetője nemrég kezdhette újra az edzéseket, s bár érzékeny még az operált terület, bízik benne, hogy jövő heti visszatérésének tényleg nem lesz akadálya.

A hét egyetlen WTA-tornáját egyébként Pekingben rendezik, ahol meglepetésre már az első fordulóban kiesett a nyolcadik helyen kiemelt Jelena Dokic. Az 585 ezer dollár összdíjazású viadalon a szerb játékost a thaiföldi Tamarine Tanasugarn győzte le.

eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Tanasugarn (thaiföldi) - Dokic (szerb-montenegrói, 8.) 6:3, 6:0
Li Na (kínai) - Pratt (ausztrál) 6:3, 6:2
Gagliardi (svájci) - Brandi (Puerto Ricó-i) 2:6, 6:4, 6:3
Ducsevina (orosz) - Barna (német) 2:6, 6:2, 6:3.