Vágólapra másolva!

Benyó Fruzsina az rg-bajnok

Rutinosabb vetélytársait megelőzve a mindössze 15 éves Benyó Fruzsina nyerte a ritmikus gimnasztikázók magyar bajnokságát. A Csepeli Sportcsarnokban rendezett versenyen a második helyen Királyvári Nikolett, a harmadikon Kiss Katalin végzett.

A sportág hazai élversenyzői közül a közelmúltban többen - Haris Brigitta, Mészáros Zsófia, Daróczy Petra - visszavonultak, így a 13 fős mezőnyben a legnagyobb esélyesnek egyértelműen a világbajnoki csapattag Kiss Katalin számított, aki azonban az első gyakorlatában, labdával rontott, s ez a hiba láthatóan kedvét szegte. Bár karikával ő kapta a legmagasabb pontszámot, végül be kellett érnie a bronzéremmel. Az aranyat nagy meglepetésre a mindössze 15 éves Benyó Fruzsina szerezte meg, aki buzogánnyal és szalaggal is a legjobb gyakorlatot mutatta be. Az ezüstérmes Királyvári Nikolett lett, s egyúttal ő érdemelte ki a nap legmagasabb pontszámát: labdagyakorlatára 24,117-et.

A részpontszámoknak azáltal is jelentősége volt, hogy az idei ob-n "költségmegtakarítási" indokkal nem rendeztek finálékat, s a szerenként bajnokokat az egyéni összetett versenyben szerzett pontszámok alapján hirdették ki. Így a bajnokságon értelemszerűen az összetett győztes Benyó Fruzsina lett a legnagyobb éremhalmozó: mivel csapatával, az Óbudával is nyert, négy aranyat és két ezüstöt gyűjtött be.

"Mivel most indultam először felnőtt magyar bajnokságon, igazából csak azt a célt tűztem ki magam elé, hogy hibátlanul mutassam be a gyakorlataimat. Helyezésekben egyáltalán nem gondolkodtam, s most természetesen nagyon boldog vagyok" - jegyezte meg szerényen az újdonsült bajnoknő, aki a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója.

Gyerőné Fritsch Zsuzsa, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség szakmai igazgatója a következőképpen értékelte az ob-t: "Meglehetősen szűk mezőnnyel rendeztük meg a bajnokságot, de élvezetes küzdelmet láthattunk. A dobogósok, vagyis Benyó Fruzsina, Királyvári Nikolett és Kiss Kata mellett Zsidi Orsi és Csonkás Szilvi is megérdemli a dicséretet, ők is szépen tornásztak."

S szépen tornászott a jövő évi Európa-bajnokságra nagy reményekkel készülő junior együttes kéziszercsapatunk, is, amely bemutatóval lepte meg a közönséget.

Magyar bajnokság, eredmények:
Egyéni összetett:
1. Benyó Fruzsina (Óbuda) 92,250
2. Királyvári Nikolett (Csepeli RG) 91,433
3. Kiss Katalin (Csepeli RG) 88,184
4. Zsidi Orsolya (MTK) 86,017
5. Csonkás Szilvia (MTK) 80,700
6. Buda Julianna (Hegyvidék) 80,483

Karika:
1. Kiss Katalin 23,150
2. Benyó Fruzsina 23,100
3. Királyvári Nikolett 22,233

Labda:
1. Királyvári Nikolett 24,117
2. Benyó Fruzsina 23,300
3. Zsidi Orsolya 22,633

Buzogány:
1. Benyó Frizsina 23,067
2. Királyvári Nikolett 22,433
3. Zsidi Orsolya 21,817

Szalag:
1. Benyó Fruzsina 22,783
2. Királyvári Nikolett 22,650
3.Kiss Katalin 22,400

Csapat:
1. Óbuda (Benyó Fruzsina, Szigeti Aida, Erős Brigitta, Kovács Vivien) 275,933
2. Csepeli RG 245,083
3. MTK 166,717

Fábik Tibor