Vágólapra másolva!
Múlt hétfő óta újra gőzerővel edz Gyurta Dániel, az athéni olimpia 200 méteres mellúszó számának ezüstérmese, a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium első osztályos (magán)tanulója. Az Athén óta eltelt hetekben pihent, de leginkább elképesztő népszerűségéből fakadó felkéréseknek tett eleget, alig akadt olyan nap, hogy ne szerepelt volna egy vagy több televíziós műsorban. Hétfőtől viszont újra Széles Sándor, a sikeredző vette át az irányítást, s amint a 15 éves olimpiai ezüstérmes elárulta: a jövőben vegyes úszásra is készül a 200 mell mellett.

"Akadt egy-két olyan televíziós felkérés a mögöttem lévő másfél hónapban, amit a mai fejemmel már talán nem vállalnék el, de mentségemre szóljon, hogy szüleimmel együtt mindnyájan csak tanuljuk még ezt a szerepet" - mondta Gyurta, aki szabad idejében szívesen gitározik, és egy nemrég kapott laptopon - az ehhez szükséges programmal - zeneszámokat is komponál.

"Eddig sem kizárólag a mellúszást gyakoroltuk az edzéseken, de ezentúl még nagyobb súlyt fektetünk a többi úszásnemre. A 2006-os budapesti Európa-bajnokságon a 200 mellen kívül valamelyik vegyes úszó számban is szívesen elindulnék, csak hát ez nem lesz könnyű. Mi magyarok talán vegyes úszásban vagyunk a legjobbak, az egyik induló hely ugye Cseh Laci révén foglalt, a másikat szeretném megpályázni" - vázolta távlati terveit az egyik legnépszerűbb magyar sportoló, aki éppen kedden írta alá élete első szponzori szerződését (a támogató Magyarország egyik legnagyobb építőipari társulása, a szegedi KÉSZ Csoport, melynek képviseletében Varga Mihály vezérigazgató látta el kézjegyével a két évre szóló megállapodást).

Gyurta egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jövő nyári montreali világbajnokságon az athéni eredményéhez méltó sikert szeretne elérni. Hogy ez konkrétan mit jelent, azt nem részletezte, de ismerve céltudatosságát és tehetségét, könnyen megtippelhető.

Felmerült, hogy a rövidebbik mellúszó távon, 100 méteren is sikerek várhatnak Gyurtára, ám ő roppant realistán így felelt a felvetésre: "Jelenleg még két és fél másodperc van az egyéni csúcsom és a világrekord között, márpedig ez nagyon nagy különbség. Sokat kell még fejlődnöm, hogy százon is érmes reményeim lehessenek."

Ch. Gáll András