Vágólapra másolva!
Meglepetéssel kezdődött az 54. férfi bajnokság. A nyitó fordulóban Berkes Ferenc világossal legyőzte az ötszörös bajnok, címvédő Almási Zoltánt. A paksiak büszkesége alaposan készült Almási kedvenc változatára, a korai vezércsere után világos futópárjával előnyösebben állt, kiskombinációval nyert végjátékra egyszerűsített. Sötéttel győzött Ruck Róbert, Cao elkerülte az örökös sakkhoz vezető változatot. Az 54. női bajnokság első fordulójában három győzelem született.

A Novotel Budapest Centrumban (1088 Bp. Rákóczi út 43-45) megkezdődött a női-és férfi sakkbajnokság. A csütörtöki első játéknapon a 19 éves Berkes Ferenc a címvédő Almási Zoltán elleni remek győzelemmel rajtolt. Az ötszörös bajnokkal szemben Berkes d4-gyel nyitott, jó érzékkel kerülte el 1.e4-re ráváró spanyol megnyitást, amelynek nagy specialistája Almási. A Nimzoindiai védelem egyik divatos változatában vívtak elméleti vitát, s Berkesnek lett igaza. A korai vezércsere után világos állása a futópárral kedvezőbb volt, Almásinak a nyílt bástyavonalak adtak némi ellenesélyt. Berkes kiskombinációval egyszerűsített kedvező végjátékra, szabadgyalogja végül eldöntötte a pont sorsát.

A szicíliai védelem Najdorf változatában csapott össze Cao Sang és Ruck Róbert. A vari a hatvanas, hetvenes években volt igen divatos, sötét elfogadja a felkínált gyalogáldozatot, míg világos a középen rekedt király ellen tervez villámgyors akciót. Cao minőségáldozatot is hozott, a sötét király végül a hosszú oldalon talált menedéket. Világos túlbecsülte lehetőségeit, örökös sakk helyett bízott a támadás sikerében, elnézett egy vízszintes kötést, anyagi hátránya megmaradt, Ruck időzavarban is megszerezte a teljes pontot. Döntetlennel mutatkozott be a bajnokság két újonca, a 17 éves Balogh Csaba és a 20 éves Flumbort András. A világos bábukkal játszó Flumbort ezt gond nélkül érte el, szemre tetszetősebb állásban remizett Gyimesi Zoltánnal. Balogh Csaba azonban nagy kalandok árán remizett Varga Zoltánnal. Korán kötött békét Ács Péter és Horváth Csaba. A bajnokságot a www.members.chello.hu/chesscup oldalon közvetítik, az első fordulóban mindez akadozott, a női bajnokság játszmáit egyelőre még homály fedi.

Az első forduló eredményei:
Berkes Ferenc (2614) - Almási Zoltán (2644) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 76)
Cao Sang (2545) - Ruck Róbert (2575) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 78)
Ács Péter (2545) - Horváth Csaba (2546) döntetlen (Szicíliai védelem, 17)
Flumbort András (2493) - Gyimesi Zoltán (2618) döntetlen (Szláv védelem, 28)
Varga Zoltán (2592) - Balogh Csaba (2513) döntetlen (Szicíliai védelem, 55)

A 2. forduló párosítása:
Berkes - Cao
Almási - Balogh
Ruck - Ács
Horváth Cs. - Flumbort
Gyimesi - Varga

Berkes,F (2614) - Almási,Z (2644)
Nimzoindiai védelem [E25]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 d5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 c5 7.cxd5 Hxd5 8.dxc5 Va5 9.e4 Hf6 10.Fe3 0-0 11.Vb3 Hfd7 12.a4 Vc7 13.Va3 b6 14.a5 bxc5 15.a6 c4 16.Va5 Vxa5 17.Bxa5 Hc6 18.Ba2 Bb8 19.Fxc4 Hde5 20.Fe2 Bd8 21.Kf2 Bb1 22.g4 f5?! 23.Kg2 Hg6 24.h4 fxg4 25.h5 Hge5 26.fxg4 Bb3 27.Fg5 Bf8 28.Fd2 Fd7 29.Hh3 Bfb8 30.Hf2 Bb2 31.Bha1 Kf7 32.g5 B8b3 33.Fd1 Bb5 34.Fe2 B5b3 35.Hd1 Bxa2 36.Bxa2 Ke7 37.Fe3 Fc8 38.Kg3 Hd7 39.Fc4 Bb1 40.Hb2 Hde5 41.Fe2 Kd8 42.Hc4 Hxc4 43.Fxc4 Be1 44.Kf2 Bh1 45.Fe2 Kc7 46.Fc5 Bc1 47.Bd2 Bxc3 48.Fd6+ Kb6 49.Bb2+ Ka5 50.Ba2+ Kb6 51.Bb2+ Ka5 52.Bb5+ Ka4

Forrás: [origo]


53.Bb7 Fxb7 54.axb7 Bc2 55.b8V Hxb8 56.Fxb8 a5 57.Ke3 Bc5 58.Kf4 Kb3 59.Fd1+ Kc4 60.Fd6 Bc6 61.Ke5 Kd3 62.Fb3 Bc1 63.Fxe6 Bg1 64.Kf4 Bf1+ 65.Ke5 Bg1 66.Ff5 a4 67.g6 hxg6 68.hxg6 Ba1 69.Ff8 a3 70.Fxg7 Be1 71.Kd6 a2 72.e5+ Ke3 73.e6 Kf4 74.Fc2 Be2 75.e7 Kg5 76.Fc3 és sötét feladta

Flumbort,A (2493) - Gyimesi,Z (2618)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 a6 5.e3 b5 6.b3 Fg4 7.Fe2 e6 8.0-0 Hbd7 9.h3 Ff5 10.Fd3 Fb4 11.Fb2 0-0 12.Fxf5 exf5 13.cxd5 cxd5 14.Vd3 g6 15.a4 bxa4 16.Hxa4 Vb8 17.He5 Bc8 18.Hxd7 Hxd7 19.Hc5 Fxc5 20.dxc5 Bxc5 21.Bxa6 Bxa6 22.Vxa6 Vxb3 23.Fd4 Bc7 24.Ba1 Vb8 25.Va5 Bb7 26.Vxd5 Bb1+ 27.Bxb1 Vxb1+ 28.Kh2 és döntetlen

Cao Sang (2545) - Ruck,R (2575)
Szicíliai védelem [B97]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vb6 8.Vd2 Vxb2 9.Hb3 Va3 10.Fd3 Fe7 11.0-0 h6 12.Fxf6

Reykjavíkban, a Szapasszkij-Fischer világbajnoki döntő hetedik partijában az orosz világbajnok 12.Fh4-gyel folytatta, de a bonyodalmakból a trónkövetelő amerikai nagymester került ki előnyösebb állással. 13... Hxe4 13.Hxe4 Fxh4 14.f5 exf5 15.Fb5+ axb5 16.Hxd6+ Kf8 17.Hxc8 Hc6 18.Hd6 Bd8 19.Hxb5 Ve7 20.Vf4 g6 következett, Fischer később többször iy nyerést hagyott ki, a parti remi lett.

12...Fxf6 13.e5 dxe5 14.He4 Hd7 15.f5 exf5 16.Bxf5 Fe7 17.Vf2 Hf6 18.Hxf6+ Fxf6 19.Bxf6!? gxf6 20.Vxf6 Bg8 21.Be1 Ve7 22.Bxe5 Fe6 23.Vxh6 0-0-0 24.Ve3 Vd6 25.Ff1 Kb8 26.c4 Vd1 27.Vc3 Vb1 28.Be1 Vf5 29.Vb4 Bg5 30.h4 Bh5 31.Fe2 Bxh4 32.Ff3?

Cao elnézte Ruck Róbert 33...Vb5 védőlépését, másképp alighanem 32.Hc5 Fc8 33.Vb6 Bdh8 34.Hxa6+ Ka8 35.Hc7+-kal remizett.

32...Fc8 33.Ha5 Vb5 34.cxb5 Bxb4 35.bxa6 Ba4 36.Hxb7 Bf8 37.Bb1 Ka7 38.Hd6 Fxa6 39.Hb5+ Fxb5 40.Bxb5 Bxa2 41.Kh2 Ka6 42.Bb4 Ka5 43.Bb7 Ba4 44.Kg3 Bb4 45.Bxb4 Kxb4

Időzavaros kapkodásban sötét érvényesítette minőségelőnyét.

46.Kf4 Bb8 47.Ke5 Bb6 48.Fd5 Bb5 49.Kd4 f6 50.g4 Bc5 51.Fe4 Kb5 52.Ke3 Bg5 53.Ff5 Kc5 54.Kf4 Kd6 55.Ke4 Bg7 56.Kf4 Bb7 57.Fg6 Bb4+ 58.Kf5 Ke7 59.Fh7 Bb8 60.Kf4 Bb5 61.Fd3 Ba5 62.Fc2 Ba2 63.Fd3 Ba3 64.Fc2 Bc3 65.Fb1 Bc1 66.Fd3 Bd1 67.Fe2 Bd2 68.Fa6 Bf2+ 69.Kg3 Ba2 70.Fb5 Bb2 71.Fa6 Ke6 72.Fc8+ Ke5 73.Fd7 Bb3+ 74.Kh4 Kf4 75.Ff5 Bb7 76.Kh5 Bg7 77.Fe6 Kg3 78.Fc8 Bg5+ és világos feladta

A nőisakk-bajnokság nyitányán három győzelem született. Sötéttel nyert a viadal újonca, a 18 éves korosztályos bajnok, Schneider Veronika. Az olimpiai csapattagságra pályázó Vajda Szidónia és Medvegy Nóra a papírformának megfelelően sikeresen rajtolt. A Gara testvérek megosztoztak a ponton, míg Lakos Nikoletta ellen Rudolf Anna ritka változata értékes fél pont jelentett.

Az első forduló eredményei:
Vajda Szidónia (2355) - Tóth Lili (2208) 1 - 0
Ignácz Mária (2193) - Schneider Veronika (2216) 0 -1
Gara Tícia (2394) - Gara Anita (2291) döntetlen
Lakos Nikoletta (2350) - Rudolf Anna (2185) döntetlen
Medvegy Nóra (2407) - Göcző Melinda (2248) 1 - 0

A 2. forduló párosítása:
Vajda - Ignácz
Tóth - Göcző
Schneider - Gara,T
Gara,A - Lakos
Rudolf - Medvegy

Verőci Zsuzsa