Vágólapra másolva!
A magyar nőiasztalitenisz-válogatott remek teljesítménnyel 3-0-ra legyőzte Fehéroroszországot a dohai csapat-világbajnokság második játéknapján. Délutáni második meccsükön Tóth Krisztináék Japánnal már nem bírtak, a férfiak viszont legyőzték a horvátokat.

A fehéroroszok elleni első találkozón Bátorfi Csilla a védőkező stílusú Viktoria Pavlovics ellen kiélezett küzdelemben nyert 3-2-re. Az ötödik olimpiájára készülő magyar klasszis időnként káprázatos dolgokat produkált, s a döntő szettben két olyan poénnal vetett véget a mérkőzésnek, amellyel szinte az őrületbe kergette ellenfelét.

Ezt követően a szintén athéni induló Tóth Krisztina ugyancsak nagyszerű játékkal Veronika Pavlovicsot múlta felül, miként a zárómeccsen Fazekas Mária sem vallott szégyent. Utóbbi Tatjana Logackaja ellen lépett asztalhoz, s kilátástalan helyzetből verte meg ellenfelét: Logackaja megnyerte az első két szettet, s a harmadik játszmában is 7-4-re vezetett, de Fazekas óriási bravúrt végrehajtva innen fordított.

A Bajnoki divízióban szereplő hölgyek második keddi mérkőzésükön szoros csatában 3-1-es vereséget szenvedtek Japán együttesétől. A találkozó egyetlen magyar győzelmét a Bátorfi Csilla helyén játszó 19 esztendős Póta Georgina szerezte, de összességében sem Tóth Krisztina, sem pedig Fazekas Mária nem vallott szégyent az ázsiakkal szemben. Tóth a negyedik összecsapáson mindössze két pontra volt a sikertől, így elmondható, hogy nüanszok döntöttek a japán csapat javára.

A női válogatott szerdán előbb magyar idő szerint 8 órakor Olaszország, majd 14 órakor Románia ellen folytatja a vb-t, s amennyiben a két európai ellenfelet sikerül legyőznie, a csoport harmadik helyén köthet ki, ez pedig azt jelentené, hogy lehetősége nyílna játszani az elődöntőbe kerülésért.

A férfi együttes közel 3 órás küzdelemben 3-2-re legyőzte Horvátországot. Demeter Lehel alaposan kivette a részét a szép sikerből, hiszen kétszer is nyert, a magyarok harmadik diadalát Fazakes Péter aratta, így a csapat azt is kibírta, hogy Zwickl Dániel kétszer vesztesen hagyja el az asztalt.

A válogatott szerdán 8 órától Lengyelország ellen lép asztalhoz.

Nők, bajnoki divízió, B csoport, 2. forduló:
Magyarország - Fehéroroszország 3-0
Bátorfi Csilla - Viktoria Pavlovics 3-2 (-8, 5, 7, -4, 6)
Tóth Krisztina - Veronika Pavlovics 3-1 (11, 9, -8, 4)
Fazekas Mária - Tatjana Logackaja 3-2 (-14, -9, 8, 5, 5)

3. forduló:
Magyarország - Japán 1-3
Tóth Krisztina - Ai Fukuhara 2-3 (-8, 8, -9, 7, -4)
Póta Georgina - Aja Umemura 3-1 (9, -8, 11, 7)
Fazekas Mária - Sakoja Hiraho 1-3 (8, -5, -7, -8)
Tóth Krisztina - Umemura 2-3 (-5, 8, 9, -10, -11)

Japán-Románia 3-2
Hongkong-Olaszország 3-1
Románia-Olaszország 3-1

A csoport:
Kína - Oroszország 3-0
Németország - Tajvan 3-1
Dél-Korea - Szingapúr 3-0
Kína - Tajvan 3-0
Oroszország - Szingapúr 3-0
Dél-Korea - Németország 3-1

Férfiak, I-es divízió (a 13-24. helyért):
Magyarország - Horvátország 3-2
Zwickl Dániel - Tomislav Japec 2-3 (-7, 9, -7, 9, -11)
Demeter Lehel - Jiang Wei Zhong 3-2 (13, -6, 9, -10, 7)
Fazekas Péter - Roko Tosics 3-1 (6, 10, -9, 4)
Zwickl - Wei Zhong 1-3 (7, -6, -6, -6)
Demeter - Japec 3-0 (11, 7, 4)