Vágólapra másolva!
A 2003-as esztendőben Európában az év atlétája a férfiaknál és a nőknél is svéd versenyző lett, a hármasugró Christian Olsson, illetve a többpróbázó Carolina Klüft.

Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) annak eldöntésére, hogy 2003-ban ki volt a kontinens legjobbja, internetes szavazást írt ki a honlapján. Külön voksolhattak a nemzeti szövetségek, az újságírók, valamint a szurkolók, így három rangsor készült el, s ezek azonos súllyal estek latba a végeredmény megállapításánál. Ami a győzteseket illeti, sok vita nem volt, mert két svéd atléta, a férfiaknál a hármasugró Christian Olsson, illetve a többpróbázó Carolina Klüft mind a három "fronton" nyert.

A 24 éves Christian Olsson a birminghami fedett pályás világbajnokságon 17,70, a párizsi szabadtéri vb-n 17,72 méteres eredménnyel nyerte meg a hármasugrást. Az idei világranglista élén a krétai nemzetközi versenyen elért 17,77 méteres egyéni csúcsával zárt. Olsson 2001 júniusa óta 55 szabadtéri versenyen indult, s 53 alkalommal ugrott 17 méter fölött. Utoljára február 23-án, Lievenben szenvedett vereséget, akkor két centivel kapott ki a 17,16 m-rel győztes amerikai Walter Davistól. Olsson a fedett pályás szezonban hatszor csapott össze a szám korábbi egyeduralkodójával, az olimpiai bajnok, világcsúcstartó Jonathan Edwards-szal, s ötször legyőzte a britet, aki a sérülése miatt idén vissza is vonult. Olsson kétségkívül méltó utódja.

Honfitársnője, a 20 esztendős, hétpróbázó Carolina Klüft az év nagy felfedezettje, aki ugyancsak győzött a fedett pályás vb-n (itt természetesen ötpróbában, 4933 ponttal), s a szabadtéri vb-n is, itt 7001 ponttal, s ezzel az amerikai Jackie Joyner-Kersee (7291) és az orosz Larissza Nyikityina (7007) mögé az örökvilágranglista harmadik helyére ugrott. Klüft párizsi teljesítményéhez foghatót az elmúlt 11 évben senki sem produkált. A "szőke tornádónak" is nevezett versenyző távolugrásban szintén kiemelkedő eredményekre képes, amit jelez, hogy ebben a számban 686 cm-rel az idei világranglistán ötödik lett.

A Waterford Crystal-díjért zajló "év európai atlétája" szavazáson a férfiaknál a második helyen az 50 km-es gyaloglásban világcsúccsal vb-aranyérmes lengyel Robert Korzeniowski zárt, míg a harmadik a Párizsban hatalmas meglepetésre győztes olasz rúdugró, Giuseppe Gibilisco lett. A hölgyek között a maratonfutásban világcsúcsot javító brit Paula Radcliffe lett a második, míg a hétpróbában a vb-n Klüft által legyőzött francia Eunice Barber, a távolugrás világbajnoka a harmadik.

A 2003 európai atlétája (Waterford Crystal-díj) internetes szavazás végeredménye (zárójelben az újságírók, a nemzeti szövetségek és a szurkolók szavazatai alapján felállított sorrendben elfoglalt helyezések):

Férfiak:
1. Christian Olsson (svéd, hármasugró) 3 (1, 1, 1)
2. Robert Korzeniowski (lengyel, gyalogló) 6 (2, 2, 2)
3. Giuseppe Gibilisco (olasz, rúdugró) 10 (3, 3, 4)
4. Virgilijus Alekna (litván, diszkoszvető) 12 (5, 4, 3)
5. Roman Sebrle (cseh, többpróbázó) 18 (4, 5, 9)

Nők:
1. Carolina Klüft (svéd, többpróbázó) 3 (1, 1, 1)
2. Paula Radcliffe (brit, hosszútávfutó) 6 (2, 2, 2)
3. Eunice Barber (francia, többpróbázó) 10 (3, 3, 4)
4. Szvetlana Feofanova (orosz, rúdugró) 13 (4, 4, 5)
5. Sureyya Ayhan (török, középtávfutó) 15 (6, 6, 3)

Fábik Tibor