Vágólapra másolva!
Nem panaszkodhat Fortuna istenasszonyra Andy Roddick: az amerikaiak újdonsült világelsője nem is kívánhatott volna magának jobb sorsolást a férfi teniszezők idényzáró viadalára, a houstoni Mesterek Kupájára, Guillermo Coriával, Rainer Schüttlerrel és Carlos Moyával került egy csoportba, míg a másik kvartettben Juan Carlos Ferrero, Andre Agassi, David Nalbandian és Roger Federer kapott helyet.

Furcsára sikeredett a Mesterek Kupája sorsolása, az egyszer biztos. Elvégre van egy csoport, jelesül a Vörös, amelybe a végzet úgy pakolta be a játékosokat, mintha a világelső Andy Roddick kívánságcetlijéről dolgozott volna, míg ott van a Kék kvartett, amelynek tagjai közül idén hárman nyertek Grand Slam-tornát.

Andre Agassi az Australian Openen, Juan Carlos Ferrero a Roland Garroson, Roger Federer pedig Wimbledonban nem talált legyőzőre, de a négyes utolsó tagja, David Nalbandian sem állt messze a bravúrtól: a US Open elődöntőjében kis híján kiejtette a nagy esélyes Andy Roddickot, ám kétszettes előnyét végül nem sikerült fináléra váltania, mert a harmadik szett rövidítését néhány igencsak vitatható bírói ítélet miatt elbukta. Ezután nem volt visszaút, Roddick fordított, s a fináléban már sima háromban intézte el Ferrerót.



A Mesterek Kupája csoportbeosztása

Vörös csoport:
Andy Roddick (Egyesült Államok)
Guillermo Coria (Argentína)
Rainer Schüttler (Németország)
Carlos Moyá (Spanyolor-szág)

Kék csoport:
Juan Carlos Ferrero (Spanyolország)
Roger Federer (Svájc)
Andre Agassi (Egyesült Államok)
David Nalbandian (Argentína)




kd