Vágólapra másolva!
A dortmundi szuperverseny nyolcadik fordulójában a rangadók gyors döntetlennel fejeződtek be. A torna meglepetésembere, az éllovas moldáviai Viorel Bologan világossal 19 lépésben remizett Lékó Péterrel, s megőrizte egypontos előnyét. Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand másodszor is küzdelem nélkül osztozott meg a ponton és holtversenyben a második helyen várják a 18-as kategóriájú verseny hajráját. Az ifjú titánok partijában a 16 éves Tejmur Radzsabov győzött, visszavágott az első körben elszenvedett vereségéért.

A nyolcadik forduló sorsolása parádés szereposztást ígért, ehhez képest csalódtak a sakkrajongók, a rangadók küzdelem nélkül végződtek döntetlennel. Az előző fordulóban Viswanathan Anand ellen veretlenségét elveszítő éllovas, a moldáviai Viorel Bologan igen óvatosan kezelte a megnyitást. A Rossolimo változatra készült, nem engedélyezte, hogy Lékó Péter a Szvesnyikov nevével fémjelzett élesebb folytatást megjátszhassa. Első számú nagymesterünket láthatóan megviselte a sok kihagyott lehetőség, a balszerencsés két vereség, s elfogadta Bologan korai békekötési ajánlatát.

A szuperversenyt két váratlan vereséggel kezdő Viswanathan Anand a hármas nyerőszéria után az éles bécsi változatban üzent hadat Vlagyimir Kramnyiknak, de az orosz világbajnok semmit sem kockáztatott, másodszor is gyakorlatilag küzdelem nélkül remiztek. Ennek legjobban Bologan örülhetett, hiszen megőrizte egypontos előnyét. A kilencedik fordulóban világossal Radzsabovval játszik, majd a záró fordulóban sötéttel Kramnyikkal mérkőzik meg. A hajrában Bologan igazi riválisa Anand lesz, aki a sereghajtó Naiditsch ellen világossal, majd búcsúként Radzsabovval sötéttel küzd meg. Lékó Péter a szombati kilencedik fordulóban Kramnyikkal csatázik, majd Naiditsch az utolsó ellenfele. Nagymesterünk a verseny egyetlen nyeretlen résztvevője, Kramnyik még veretlen, de aligha gondolta volna a világbajnok, hogy első fordulóban aratott győzelmét hetes döntetlenszéria követi.

A nyolcadik fordulóban könnyen vágott vissza az első körben elszenvedett vereségéért Tejmur Radzsabov. Jó érzékkel választott megnyitást, Naiditsch eddig inkább a modern változatokban jeleskedett. A 17 éves német nagymester veszélyérzet nélkül játszott, s a gyorsan kibontakozó világos támadást már nem tudta hárítani. A 16 éves Radzsabov feljött ötven százalékra, fél pontra megközelítette a nagy kettőst, Anandot és Kramnyikot, s egy ponttal vezet Lékó előtt.

A 8. forduló eredményei:
Tejmur Radzsabov (azeri, 2648) - Arkadij Naiditsch (német, 2574) 1 - 0 (Vezérgyalog megnyitás, 21)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) - Viswanathan Anand (indiai, 2774) döntetlen (Vezércsel, 21)

Viorel Bologan (moldáviai, 2650) - Lékó Péter (magyar, 2739) döntetlen (Szicíliai védelem, 19)

A verseny állása:
1. Bologan 5,5 pont
2-3. Anand és Kramnyik 4,5
4. Radzsabov 4
5. Lékó Péter 3
6. Naiditsch 2,5

Vlagyimir Kramnyik (2785) - Viswanathan Anand (2774)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fg5 c5 7.Fxc4 cxd4 8.Hxd4 Fxc3+

A ChessBase nagy adtabázisában mindössze két partit találtam, ahol Anand az ún. bécsi változatot játszotta meg, s mindkettőt éppen Kramnyik ellen. Az 1997-es linaresi szuperversenyen, majd a Dos Hermanas-i tornán is az indiai nagymester az orosz Morozevics által bevezetett 8...Fd7 folytatásban próbált szerencsét. Először könnyen remizett, az ismétléskor keserves küzdelemben, minőséghátrányos állást mentett meg remire. 9.0-0 Hc6 10.Bc1 h6 (10...0-0 11.Hb3 He5 12.Fe2 Fc6 13.f3 Vb8 14.a3 után döntetlenben egyeztek meg.) 11.Ff4 0-0 12.e5 Vb8 13.Fg3 Hxe5 14.Be1 Fd6 15.Hdb5 Hxc4 16.Hxd6 Hxd6 17.Fxd6 Vd8 18.Fxf8 Kxf8 és Kramnyik 19.Vd6+ Ve7 20.Bed1 után vígan nézhetett volna a jövőbe.

9.bxc3 Va5 10.Fb5+ Fd7 11.Fxf6 gxf6 12.Fxd7+

A változatot igen pontosan kell ismerni mindkét színnel. Gyakoribb 12.Vb3 a6 13.Fe2 Hc6 14.0-0 Vc7 változat. A groningeni 1997-es kieséses rendszerű világbajnokság második fordulójában a bolgár Topalovot érte kellemetlen meglepetés, s Piket ellen vesztett: 15.Va3 Bc8 16.Bad1 Ha5 17.Vc1 Ke7? 18.Vh6 Fc6?? 19.Hxe6! Ve5 20.Hd4 Bcg8 21.f4 Vc5 22.Kh1 Bg6 23.Vh3 Fxe4 24.Ff3 Fxf3 25.Bxf3 Vc7 26.Hf5+ Kf8 27.Bfd3 Hc6 28.Bd7 és sötét feladta. Kramnyik három éve világossal a gyakoribb 15.Bab1-re szavazott az Amber-versenyen Van Welyvel szemben. 15...Ha5 16.Va3 Bc8 17.c4 Hxc4 18.Fxc4 Vxc4 19.Bfd1 Vc3 20.Vd6H Vc7 21.Vb4 Bg8 22.Vd2 Bg5 23.h3 Fa4 24.Bdc1 Bc5 25.He2 Bxc1+ 26.Bxc1 Fc6 27.Hg3 Bd8 28.Vh6 Ve5 29.Vxh7 Bd2 folytatásban sötét szép ellenjátékhoz jutott.

12...Hxd7 13.0-0 a6 14.Bb1 Vc7 15.Vg4

Érdekesen alakult a négy évvel ezelőtti magyar bajnokságon Gyimesi Zoltán és Ács Péter partija, 15.f4 0-0-0 16.Ve2 Hc5 17.Bb4 Kb8 18.Bfb1 Bd6 19.Bc4 Bc8 20.Vh5 Bb6 21.Bbb4 Vd6! 22.Vxf7 e5 23.fxe5 fxe5 24.Hb3 Bxb4 25.cxb4? Bf8 26.Vd5 Vf6 és sötét győzelemig vezetette előnyösebb állását.

15...h5 16.Vh3 Ke7 17.f4 h4 18.Vf3 Bac8 19.e5 Vxc3 20.exf6+ Kxf6 21.Vxc3 Bxc3 és döntetlen

Viorel Bologan (2650) - Lékó Péter (2739)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 dxc6 5.d3 Fg7 6.h3 Hf6 7.Hc3 0-0 8.Fe3 b6 9.Vd2 e5 10.Fh6 Vd6 11.g4

Nosztalgiázzunk egy kicsit. A tavalyi dortmundi világbajnok-jelölti torna elődöntőjében a hátrányban levő spanyol Shirov kockáztatott és 11.0-0-0 folytatást választotta. Lékó Péter remekül reagált, s látványos partiban nyert. 11...a5! 12.Fxg7 Kxg7 13.g4 (Az Oroszország - Világválogatott rapid mérkőzésen Griscsuk jobban játszott 13.Hh2!? a4 14.Hg4 Hg8 15.He2 Fxg4 16.hxg4 Ve6 17.Kb1 Vxg4 18.f3 Ve6 19.g4 f6 20.f4 a3 21.f5 Vd7 22.b3 g5 történt Ponomarjov elleni játszmájában kölcsönös esélyekkel.) 13...a4 14.He2 b5 15.Hg3 b4 16.Vg5 Be8 17.Hd2?! a3 18.bxa3? h6 19.Ve3 Fe6! 20.Hb3 Bxa3 21.Vxc5 Vb8 22.Kb2 Hd7! 23.Ve3 Hb6 24.Ba1 c5! 25.Kc1 c4 26.dxc4 Hxc4 27.Ve1 Va7 28.Vxb4 Vxf2 29.Hf5+ gxf5 30.gxf5 Bc8 31.fxe6 He3 és világos feladta.

11...Fe6 12.He2

A linaresi szuperversenyen Ponomarjov gyorsan hátrányba került nagymesterünkkel szemben 12.Ve3 a5 13.He2 a4 14.a3 b5 15.Hg3 He8 16.0-0 f6 17.Hd2 Bd8 18.Fxg7 Hxg7 19.f4 exf4 20.Vxf4 Vxf4 21.Bxf4 c4 folytatásban.

12...Bad8 13.Fxg7 Kxg7 14.Vc3 Hd7 15.Hg5 h6 16.Hxe6+ fxe6 17.Kf1 Bf3 18.Kg2 Bdf8 19.Baf1 és döntetlen. Bologan az előző fordulóbeli vereség, Lékó a sok-sok csalódás hatása alatt egyezett meg ilyen gyorsan a döntetlenben.

Tejmur Radzsabov (2648) - Arkadij Naiditsch,T (2574)
Vezérgyalog megnyitás [A46]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Fg5 c5 4.e3 Fe7 5.Hbd2 d5 6.c3 Hbd7 7.Fd3 b6 8.He5 Hxe5 9.dxe5 Hd7 10.Fxe7 Vxe7 11.f4 0-0 12.Hf3 f5 13.Bg1 Kh8

Forrás: [origo]


Haiditsch kissé naivan, veszélyérzet nélkül játssza az állást, s szabad kezet ad Badzsabovnak a királyszárnyi akcióhoz.

14.g4 g6 15.h4 Fb7 16.h5 fxg4 17.Bxg4 g5?

Kétségbeesett gyalogáldozat, 17...gxh5 18.Bg5 is előnyös volt világosra.

18.Hxg5 d4 19.exd4 cxd4 20.cxd4 h6 21.He4 Bg8 22.Hd6 Hf6

Forrás: [origo]


23.Bg6! Bxg6 24.hxg6 Hd5 25.Vh5 Kg7 26.f5 és sötét feladta

A 9. forduló párosítása:
Bologan - Radzsabov
Lékó - Kramnyik
Anand - Naiditsch

Verőci Zsuzsa