Vágólapra másolva!
Két magyar ezüstérem született a barcelonai úszó-vb zárónapján. Előbb Cseh László ért célba másodikként az amerikai Phelps mögött 400 vegyesen, új Európa-csúcsot úszva, majd a nők ugyanezen versenyszámában Risztov Éva is második lett, az ukrán Klocskova mögött. A 400 női vegyes másik magyar résztvevője, Reményi Diana a hatodik helyen végzett.

A 400 méteres férfi vegyesen délelőtt a selejtezőben nagy egyéni csúcsot úszó Cseh László az esti döntőben egyenesen fantasztikusan teljesített: Darnyi Tamás 4:12.36 perces, 1991-es Európa-, egyben természetesen magyar csúcsát megdöntve 4:10.79 perccel világbajnoki ezüstérmet szerzett a 4:09.09 perces világrekorddal első amerikai Michael Phelps mögött.

Cseh kezdettől tapadni próbált a világelsőre, aki azonban meglépett a mezőnytől, viszont a pillangót követően az ifjú magyar tehetség a szintén 1985-ös születésű amerikai nyomába eredt. Látszott, hogy másodiknál rosszabb már nem lesz, viszont Cseh már-már a lehetetlennel is megpróbálkozott: befogni Phelpset.

A világcsúcstartóra rá is úszott, mellen még csak a közelébe férkőzött, gyorson viszont az utolsó fordulónál már egészen közel került hozzá. Ekkor azonban Phelps megrázta magát, még bele tudott erősíteni, s ha nem is nagyon sokkal, de Cseh előtt csapott a célba.

Phelps saját eddigi 4:10.73-as, idén április 6-án felállított világrekordját módosította 4:09.09 percre, Cseh Laci pedig Darnyi Tamás 1991. január 8-án, a perthi világbajnokságon elért, s mostanáig élő Európa- és magyar csúcsát adta át a múltnak 4:10.79 perccel.

"Jó volt, hogy húzott magával Phelps, egyedül nem tudtam volna ilyen nagy időt menni. Hiszem, hogy idővel le is tudom majd győzni a világcsúcstartót is, bár ehhez nagyon sokat kell még dolgoznom. Magamtól a döntő előtt úgy 4:12-4:13 körüli időt reméltem, aztán benn a vízben éreztem, hogy lehet ez még jobb is. Megpróbáltam gyorson utolérni az amerikait, de ez most nem ment. Majd egyszer remélem, igen" - nyilatkozta az újdonsült világbajnoki ezüstérmes, országos csúcstartó Cseh László, a Darnyi örökébe lépett új vegyesúszó magyar klasszis.