Vágólapra másolva!
Magabiztos úszással, a hatodik legjobb idővel jutott döntőbe Risztov Éva a barcelonai világbajnokság 800 méteres gyorsúszó számában. 100 méteres pillangón két magyar is indult, de Kolozár Dávid, valamint Gáspár Zsolt sem lépett tovább. A 200 méteres női mellúszás döntőjében Reményi Diána a nyolcadik helyen végzett 2:29.20 perces, egyéni csúcsánál bő egy másodperccel gyengébb idővel.

Risztov Éva, a kétszeres barcelonai világbajnoki ezüstérmes péntek délelőtt ott és úgy folytatta, ahol és ahogy előző este abbahagyta: 800 m gyorson is remek erőben, töretlen lendülettel, bátran, mégis könnyedén versenyzett, s a jutalom sem maradt el, hiszen a táv egyik legjobbjának számító német Jana Heinkét is megelőzve nyerte időfutamát, összesítésben pedig - 8:35.40 perccel, a hatodik legjobb idővel - biztosan került tovább a fináléba.

"Jól esett az úszás" - kommentált röviden a selejtező után a magyar klasszis, akin látszott, hogy egyáltalán nem úszta ki magát. De kell is az erő, hiszen a víkendre is jut még feladat: a szombati 800-as döntő után következik a tán még nagyobb úszófalat, a 400 m vegyesúszás. A 800 gyorson induló másik magyar, Nagy Réka 8:45.13 perc alatt ért célba, ezzel összesítésben a 20. lett, tehát nincs a döntőben.

A 100 méteres férfi pillangóúszásban két magyar is rajtkőre állt, de sem Kolozár Dávid, sem Gáspár Zsolt nem jutott tovább. Kolozár selejtezőcsoportjában 56.07 másodperces, tudásszintjétől lényegesen elmaradó idővel ért célba, így összesítésben csak a 49. lett. Gáspár Zsoltot saját országos csúcsánál több mint egy másodperccel gyengébb, 53.96-os teljesítménye a 20. helyre jogosította, vagyis eredménye a középdöntős fellépéshez szintúgy nem volt elég.

A férfiak villámtávján, 50 méter gyorson ugyanolyan mamutmezőny nevezett, mint 100-on, s a magyarok - ezúttal Zubor Attila mellett Flaskay Mihály is - a 165 nevet tartalmazó listán a 39. (23.20 másodperc), illetve az 51. helyet (23.67 mp) szerezték meg összesítésben, miáltal elestek a folytatás lehetőségétől.

Az 50 m mellen friss barcelonai vb-bronzérmes, és most a sprinterek között is próbálkozó Flaskaytól nem lehetett továbblépést várni, viszont a 22.54 másodperccel magyar csúcstartó Zubor legalább is középdöntő-várományosnak számított. A továbbjutásból semmi sem lett, ahhoz minimum a 16. pozícióhoz szükséges időt, vagyis legalább 22.69-ot kellett volna teljesítenie Zubornak.

Az esti úszódöntők szokatlan magyarhiány jegyében zajlottak, olyannyira, hogy a honfitársak közül elsőként szólított Reményi Diána egyszersmind az utolsó is volt, amennyiben rajta kívül senki más nem volt érintett a pénteki záróprogramban. A fiatal "szparis" versenyzőt, Turi György tanítványát e különös magány nem zavarhatta, a felelősség súlya sem kellett, hogy nyomja, hiszen a 200 méter mellen csütörtökön jól versenyezve, 2:28.12 perccel - éppen a világbajnoki címvédő Kovács Ágnest megelőzve, aki a 9. lett a középdöntőben - nyolcadikként került be a pénteki nyolcas döntőbe. Ott ugyan a korábbi ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes, tavalyi felnőtt Eb-5. gyengébbet produkált, mint előző nap, s a 2:29.20 perces idejével utolsó lett. Mégis elismerés illeti a 17 éves úszónőt azért, hogy élete első felnőtt világbajnokságán finalista tudott lenni.

A győzelmet kisebb meglepetésre, 2:22.99 perces világrekord-beállítással az amerikai Amanda Beard szerezte meg, holott a mezőnyben ott tempózott az eddig "szólóban" világelső kínai csúcstartónő, Csi Huj (Hui Qui) is.

Eredmény:
Nők, 200 m mell, világbajnok:
1. AMANDA BEARD (EGYESÜLT ÁLLAMOK) 2:22.99 p - világcsúcs-beállítás
2. Leisel Jones (Ausztrália) 2:24.33
3. Csi Huj (Hui Qi, Kína) 2:25.78
4. Anne Poleska (Németország) 2:26.35
5. Mirna Jukic (Ausztria) 2:26.38
6. Sara Poewe (Németország) 2:26.72
7. Masami Tanaka (Japán) 2:28.55
8. REMÉNYI DIÁNA (Magyarország) 2:29.20