Vágólapra másolva!
A Tour de France kerékpáros körverseny keddi pihenőnapján megjelent francia, spanyol és olasz lapok egyöntetűen úgy vélik: a viadal még nem dőlt el, s az 1997-ben diadalmaskodó német Jan Ullrichnak továbbra is van esélye arra, hogy utolérje az elmúlt négy évben győztes, s jelenleg 1:07 perces előnnyel vezető amerikai Lance Armstrongot. Így gondolja ezt a német kerekes is, aki szerint Armstrong nem olyan jó, mint az elmúlt években. Az amerikait közben egy olasz kerekes feljelentette.

Képgaléria - kerékpáros életképek

Az első tíz szakaszt, majd az azt követő szünnapot követően újabb öt etap várt a centenáriumi Tour de France mezőnyére. A világ legnagyobb kerékpáros körversenye az Alpok után elérkezett a másik magashegységhez, a Pireneusokhoz, ahol előbb össze-, majd szétrázódott a mezőny. A csütörtöki, unalmas 11. szakasz után következett a pénteki, 47 km-es egyéni időfutam, amelyen a német Jan Ullrich viszonylag nagy különbséggel, 1:36 perc előnnyel győzött, így 34 másodpercre megközelítette Armstrongot. Sőt, a szombati 13. szakaszon ez a hátrány tovább csökkent, miután az első pireneusi részen, egy első kategóriás hegyen az utóbbi évek királya nem bírta tartani a lépést sem Ullrichhal, sem Vinokurovval. A német 15 mp-re jött fel, a kazah kerekes pedig a vasárnapi remekléssel 18 mp-re állt Armstrongtól.

A hétfői, 15. szakasz aztán megrostálta a mezőnyt. A 159,5 km-es Bagneres-de-Bigorre - Luz-Ardiden közötti etapon Armstrong előbb hatalmasat bukott, mert az emelkedőn kaptatva elakadt az egyik néző által lengetett sapkában. Elesett Mayo is, ám a harmadik helyen kerekező Ullrich még ki tudta kerülni a földön fekvő riválisokat. Aztán hihetetlen sportszerű módon bevárta őket, nem indított támadást.

"Úgy éreztem, a sport azt diktálja, bevárjam Lance-éket. Erről szól az egész verseny" - nyilatkozta a német kerekes, aki aztán kikapott, s hátránya több mint egy percre nőtt az összetettben.

"Tudtam, hogy Jan megvárt. Tény, két évvel ezelőtt én is ezt cselekedtem hasonló helyzetben. Nagyon hálás vagyok, hogy emlékezett akkori gesztusomra. Korrekt lépés volt tőle, méltányolom érte" - mondta a sárga trikót viselő amerikai.

Szakértők úgy vélik, az elkövetkező három szakaszon nem történhet csoda, Ullrich már csupán abban bízhat, hogy a szombati, 19. szakaszon, a Pornic és Nantes közötti 49 km-es csapat-időfutamon valamennyit hoz a riválison. S akkor a Champs-Élysées-n lévő befutó kiváló versenyt hozhat vasárnap.

"Lance ma erősebb volt, nem tudtam követni. De nem vagyok arról meggyőződve, hogy idén is olyan jó, mint az elmúlt években. Hátra van még a szombati időfutam, úgyhogy nincs még vége a versenynek" - vélte Ullrich is.

A Tour egyetlen magyarja, Bodrogi László az összetettben 2:55:08 órás hátránnyal a 109. helyen áll, a szombati versenynap azonban számára is komoly esélyt rejt magában a javításra. A Tour szerdán a Pau és Bayonne közötti 197,5 km-es etappal folytatódik, a befutó vasárnap lesz Párizsban.

[origo]