Vágólapra másolva!
A nőisakk-bajnokság hatodik fordulójának rangadóját Medvegy Nóra megnyerte, s pontszámban befogta az öt győzelemmel rajtoló Dembo Yelenát. A két nagymesternő másfél ponttal előzi meg a bronzos helyen haladó négyfős csoportot. A játéknap másik négy partija pontosztozkodással végződött, Gara Tícia könnyű nyerést hibázott el. Öt vereség után megszerezte első fél pontját a bajnokság legfiatalabb résztvevője. A 13 éves Ignácz Mária az olimpia csapat éltáblásával, Vajda Szidóniával remizett.

A bajnokság nagy érdeklődéssel várt rangadóján Medvegy Nóra legyőzte Dembo Yelenát, s ezzel nyílttá tette a bajnoki cím sorsát. Az ötös nyerősorozattal vezető Dembo játszmáiban már érezhető volt némi bizonytalanság, s a rivális nem hibázott a Szevesnyikov-változatban. Dembo gyalogáldozattal próbálta elérni az áhított döntetlent, de futópárja nem bizonyult elegendő ellenértéknek. Medvegy Nóra sorban ütötte le a sötét gyalogokat, s anyagi előnyét érvényesítette. Az értékes győzelemmel Nóra befogta Yelenát, holtversenyben, másfél pont előnnyel állnak az élen.

A forduló másik négy játszmája döntetlennel végződött, de bőven láttunk kihagyott lehetőséget, elszalasztott esélyt. A legnagyobb baki Gara Tícia nevéhez fűződik, tisztelőnnyel hagyta megmenekülni Rudolf Annát. Lakos Nikoletta sem játszotta igazán meggyőzően a megnyitást, Gara Anita jobb végjátékot ért el, de a küzdelem végül pontosztozkodással zárult. Megszakadt a rossz sorozat, Ignácz Mária megszerezte első fél pontját, biztatóan állt a legmagasabb Élő-pontos Vajda Szidóniával szemben, végül a sorozatos cserékkel a parti remire egyszerűsödött. Tóth Lili négyes vesztő széria után jobb állásban kínálta a döntetlent.

A hatodik forduló eredményei:
Tóth Lili (2149) - Göcző Melinda (2194) döntetlen (Barcza megnyitás, 22)
Ignácz Mária (2136) -Vajda Szidónia (2403) döntetlen (Királyindiai védelem, 39)
Rudolf Anna (2136) - Gara Tícia (2298) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)
Lakos Nikoletta (2342) - Gara Anita (2327) döntetlen (Orosz huszárjáték, 39)
Medvegy Nóra (2385) - Dembo Yelena (2402) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 56)

A bajnokság állása:
1-2. Medvegy Nóra és Dembo Yelena 5 pont
3-6. Gara Anita, Gara Tícia, Lakos Nikoletta és Vajda Szidónia 3,5
7. Göcző Melinda 2,5
8-9. Rudolf Anna és Tóth Lili 1,5
10. Ignácz Mária 0,5

Tóth Lili (2149) - Göcző Melinda (2194)
Barcza megnyitás

1.Hf3 d5 2.e3 Hf6 3.c4 c6 4.b3 Ff5 5.Fb2 e6 6.Fe2 Fd6 7.0-0 Hbd7 8.cxd5 cxd5 9.Hd4 Fg6 10.f4 Fxb1 11.Bxb1 a6 12.g4 Bc8 13.Bc1 0-0 14.d3 Bxc1 15.Vxc1 Vb8 16.Fa1 Bc8 17.Vd2 Vc7 18.g5 He8 19.Fg4 Hf8 20.h4 Fa3 21.h5 Vb6 22.Hf3 és döntetlen.

Ignácz Mária (2136) - Vajda Szidónia (2403)
Királyindiai védelem

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.0-0 c6 7.Hc3 Va5 8.Be1 e5 9.e4 Fg4 10.Fe3 Hbd7 11.h3 Fxf3 12.Fxf3 exd4 13.Fxd4 He5 14.Fxe5 Vxe5 15.Vb3 Vc5 16.Ha4 Va5 17.Bad1 Hd7 18.Fg2 Bab8 19.Be2 b5 20.cxb5 Bxb5 21.Vc2 Hc5 22.Hc3 Fxc3 23.Vxc3 Vc7

Sötét királyállásának bizonytalansága, gyaloggyengeségei miatt jobban tette volna, ha a 23...Vxc3 24.bxc3 Hb7 25.e5 d5 folytatást választja.

Forrás: [origo]


24.b3

Számításba jött az aktívabb terv 24.b4 He6 25.a4 Bbb8 26.Bc2-vel.

24...He6 25.Bed2 Bd8 26.h4 d5 27.exd5 cxd5 28.Vxc7 Hxc7 29.Bd4 Kf8 30.b4 a5 31.a3 axb4 32.axb4 Bdb8 33.Fxd5 Hxd5 34.Bxd5 Bxd5 35.Bxd5 Bxb4 36.Bd7 Kg7 37.Ba7 h5 38.Kg2 Bb3 39.Ba6 és döntetlen

Rudolf Anna (2136) - Gara Tícia (2298)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 g6 3.c4 Fg7 4.d4 Vb6 5.Hc3 cxd4 6.Hd5 Va5+ 7.Fd2 Vd8 8.Fg5 Hc6 9.Fe2 d6 10.0-0 h6 11.Fd2 e6 12.Hb4 Hge7 13.He1 0-0 14.f4 f5 15.Ff3 a5 16.Hbd3 b6 17.b4 axb4 18.Hxb4 Fb7 19.exf5 gxf5 20.Hed3 Vd7 21.Hxc6 Fxc6 22.Vb3 Fxf3 23.Bxf3 Hc6 24.Bg3 Kh7 25.Be1 Bae8 26.Bh3 e5 27.fxe5 dxe5 28.Vxb6 e4 29.Hf4 e3 30.Fc1 d3 31.Hxd3 Vxd3 32.Vxc6 Vc3 33.Bf1 Vd4 34.Fxe3 Bxe3 35.Bxe3 Vxe3+ 36.Kh1 Ve2 37.Bc1 f4 38.c5 Bf6 39.Vb7 Ve3 40.Vb1+ Bg6 41.Bc4 Fd4 42.Vb7+

Forrás: [origo]


42...Bg7?

Gara Tícia simán nyert volna 42...Kh8-cal, a világos vezér nem tempóval védhetné az alapsort, és 43.Vb1-re 43...f3 befejezi a partit.

43.Vb1+ Kh8 44.Bb4 Fe5 45.Ba4 Vxc5 46.Ba8+ Bg8 47.Bxg8+ Kxg8 48.Vg6+ Fg7 49.Ve8+ Vf8 50.Vxf8+ Kxf8 51.Kg1 Fd4+ 52.Kf1 Kf7 53.Ke2 Fg1 54.g3 és döntetlen

Lakos Nikoletta (2342) - Gara Anita (2327)
Orosz huszárjáték

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hc4 Hxe4 5.Ve2 Ve7 6.b3 d5 7.He3 Fe6 8.Fb2 c5 9.g3 Hc6 10.d3 Hd4 11.Fxd4 cxd4 12.dxe4 dxe3 13.Vxe3 Vb4+ 14.c3 Vxe4 15.Fb5+ Fd7 16.Fxd7+ Kxd7 17.Vxe4 dxe4 18.Hd2 f5 19.0-0-0 Kc7 20.Hc4 Fc5 21.He3 g6 22.c4 a5 23.Bd5 b6 24.Bhd1 Bhd8 25.Bxd8 Bxd8 26.Bxd8 Kxd8 27.Kd2 Kd7 28.Ke2 Ke6 29.Hc2 g5 30.a3 Ke5 31.b4 axb4 32.axb4 Fe7 33.h3 h5 34.Kd2 g4?!

A 2000-ben és 2001-ben bajnokságot nyert Gara Anita még egy kicsit kínozhatta volna a címvédőt 34...h4 35.gxh4 gxh4 36.Ke3 f4+ 37.Ke2 f3+ 38.Kd2 Fg5+ 39.Kd1 Ff4-gyel, de objektíve az állás remi.

35.hxg4 hxg4 36.Ke3 Ff8 37.Ke2 Fe7 38.Ke3 Fg5+ 39.Ke2 Fe7 és döntetlen

Medvegy Nóra (2385) - Dembo Yelena (2402)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Fxf6 gxf6 10.Hd5 Fg7 11.Fd3 He7 12.Hxe7 Vxe7 13.0-0 0-0 14.c4 f5 15.Vf3 Vb7

Az októberi világkupán Anand az üzbég Kaszimdzsanov ellen a jól ismert változatban érdekes újítást játszott meg: 15...bxc4 16.Hxc4 d5 17.exd5 e4 18.Ve3 Fb7 19.d6 Vf6 20.Fc2 f4 21.Vh3 Bac8 22.b3 Vg5 23.d7! Eddig még senkinek nem jutott eszébe ez lépés, 23...Bc6 24.Fxe4 Bh6 25.Vf5 Vh4 26.h3 Bf6? 27.d8V Bxd8 28.Va5 Fxe4 29.Vxd8+ Ff8 30.f3 Ff5 és sötét feladta.

16.exf5 Vxf3 17.gxf3 bxc4 18.Fe4 Bb8 19.Hxc4 d5 20.Fxd5 Fxf5 21.Bad1

Az egypontos előnnyel vezető Dembo természetesen legnagyobb riválisával szemben boldog örömmel remizett volna, de a végjáték a gyaloggyengeségek miatt igen kellemetlen, a sötét futópár nem tud igazán hatásosan védekezni.

21...Kh8 22.b3 Fh3 23.Bfe1 Bbd8 24.Kh1 Bd7 25.He3

A gyalognyerés természetesen tilos, 25.Hxe5?-re 25...Fxe5 26.Bxe5 Fe6 után a kötés miatt világos minőséget veszít.

25...f5 26.Fc4 Bxd1 27.Bxd1 f4 28.Hd5 e4 29.fxe4 Fg4 30.Bd3 Fe2

Forrás: [origo]


31.Hxf4!?

Medvegy Nóra minőségáldozatáért három gyalogot is kapna, mégis sötétnek ez nyújtotta volna a jobb esélyt. 31.Bh3 Fg4 32.Bh4 Ff3+ 33.Kg1 Fe5 34.Fxa6 elég meggyőző volt.

31...Bxf4

31...Fxd3 32.Hxd3 a5 33.Kg2 Be8 34.Fd5 Bc8 35.a4 Fd4 után világosnak még lenne technikai nehézsége.

32.Bd8+ Ff8 33.Fxe2 Bxf2 34.Fxa6 Kg7 35.a4 Fc5 36.Fc4 Fe3 37.h3 h5 38.a5 Ba2 39.a6 Kf6 40.Bd5 h4 41.Bf5+

Simán nyert 41.e5+ Ke7 42.e6 Fb6 43.Bd7+ Ke8 44.Bb7 Fc5 45.b4 változat.

41...Kg6 42.Bf3 Fd4 43.Bf4 Ba1+ 44.Bf1 Ba2 45.Bd1 Fe5 46.b4 Bh2+ 47.Kg1 Bxh3 48.b5 Fc7 49.e5 Bg3+ 50.Kh1 Bh3+ 51.Kg2 Bg3+ 52.Kf1 Ba3 53.e6 Kf6 54.Bd7 Ba1+ 55.Kg2 Fb6 56.e7 és sötét feladta

A hetedik forduló párosítása:
Dembo Yelena - Tóth Lili
Gara Anita - dr. Medvegy Nóra
Gara Tícia - Lakos Nikoletta
Vajda Szidónia - Rudolf Anna
Göcző Melinda - Ignácz Mária

Verőci Zsuzsa