Vágólapra másolva!
A nőisakk-bajnokság második fordulójában Dembo Yelena újabb győzelmet aratott, s vezeti a tízfős mezőnyt. A forduló rangadója az olimpikonok, Vajda Szdónia és Gara Anita partija nagy csata után pontosztozkodással zárult. Medvegy Nóra korán gyalogot nyert élete első felnőtt bajnokságán megilletődötten játszó Ignácz Máriával szemben, s előnyét nyerésig fokozta. Gara Tícia gond nélkül szerezte meg első egész pontját, Lakos Nikoletta időzavarban nyert állást rontott el remire.

Az 52. női bajnokság második játéknapja után már csak Dembo Yelena százszázalékos. Korántsem volt meggyőző a megnyitása, Göcző Melinda kényelmes állást ér el, de passzív játékkal átengedte ellenfelének a kezdeményezést, aki némi bizonytalankodás után megszerezte második győzelmét. Nagy csatában végződött pontosztozkodással Vajda Szidóni és Gara Anita partija. Olimpiai csapatunk éltáblása nem talált jó tervet, s Gara Anita rögtön rácsapott a lehetőségre, futópárral sokat ígérő állásba került. Az időzavarban végül remire oldódott küzdelmük.

A sötéttel játszók sikereit hozó napon Gara Tícia könnyen nyert, Medvegy Nóra jól használta ki, hogy 14 éves ellenfele megilletődötten játszotta a partit. Fölöslegesen kényszerített ki cseréket, fejlődési hátrányba került. Centrumáttöréssel sötét gyalogot nyert, s előnyét végjátékban érvényesítette. A címvédő Lakos Nikoletta nyert állásban addig ügyetlenkedett, míg a szívósan védekező Rudolf Anna kiremizte a kettős ygaloghátrányt.

A második forduló eredményei:
Tóth Lili - Gara Tícia 0 - 1 (Vezérgyalog megnyitás, 29)
Vajda Szidónia - Gara Anita döntetlen (Szicíliai védelem, 59)
Göcző Melinda - Dembo Yelena 0 - 1 (Királyindiai védelem, 52)
Ignácz Mária - Medvegy Nóra 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 60)
Rudolf Anna - Lakos Nikoletta döntetlen (Szicíliai védelem, 72)

A bajnokság állása:
1. Dembo Yelena 2 pont
2-4. Gara Tícia, Lakos Nikoletta és Medvegy Nóra 1,5
5-6. Gara Anita és Tóth Lili 1
7-9. Göcző Melinda, Rudolf Anna és Vajda Szidónia 0,5
10. Ignácz Mária 0

Tóth Lili (2149) - Gara Tícia (2298)
Vezérgyalog megnyitás

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.Fxf6 gxf6 4.g3 c5 5.e4 dxe4 6.d5 Fg7 7.Hc3 f5 8.Hh3 0-0 9.Vh5 Vb6 10.0-0-0 Vh6+ 11.Vxh6 Fxh6+ 12.Kb1 Fd7 13.Fe2 a6 14.a4 Fg7 15.f3 b5 16.axb5 axb5 17.fxe4 b4 18.Ha2 fxe4 19.Hf2 Ff5 20.Fc4 Fd4 21.g4 Fg6 22.Hh3 Fe5 23.Bhe1 Hd7 24.c3 Hb6 25.Fb5 Ba5 26.Ff1 b3 27.Hc1 c4 28.Fxc4 Hxc4 29.Hxb3 Bb5 és világos feladta

Vajda Szidónia (2403) - Gara Anita (2327)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.c3 d5 3.exd5 Vxd5 4.d4 Hf6 5.Hf3 e6 6.Ha3 a6 7.Hc4 Hbd7 8.He3 Vc6 9.a4 b6 10.Fd3 Fb7 11.0-0 Vc7 12.Ve2 Fe7 13.Fd2 0-0 14.Bfe1 Bfe8 15.Hf1 Fd6 16.He5 Hf8 17.Hg3 Hd5 18.c4 Hb4 19.Fxb4 cxb4 20.b3 Bad8 21.Bad1 f6 22.Hf3 Hg6 23.Fe4 Fc8 24.Fxg6 hxg6 25.Ve4 g5 26.Vg6

A bledi olimpián ötödik helyezett csapatunk éltáblása rosszul értékeli a vezércsere esélyeit, Gara Anita futópárral átveszi a kezdeményezést.

Vf7 27.Vxf7+ Kxf7 28.Be2 g4 29.He1 Bh8 30.Hf1 Bh5 31.g3 Fb7 32.Bd3 f5

Többet ígért 32...Fc7 33.Hc2 a5 34.Bde3 Be8 kényelmes játékkal.

33.f3 gxf3 34.Hxf3 g5 35.He5+ Fxe5 36.Bxe5 Fe4 37.Bd2 Kf6 38.He3 Bxd4 39.Bxf5+ exf5 40.Bxd4 Ke5 41.Bd8 Bh6 42.c5 bxc5 43.Hc4+ Kf6 44.Bc8 Bh7 45.Bxc5 Be7 46.Hb6 f4 47.gxf4 gxf4 48.Hd5+ Fxd5 49.Bxd5 Be3 50.Kf2 Bxb3 51.Bd6+ Ke5 52.Bxa6 Kd4 53.a5 Bb2+ 54.Kf3 Bxh2 55.Ba8 Ba2 56.a6 b3 57.a7 b2 58.Bb8 Kc3 59.Bc8+ és döntetlen

Ignácz Mária (2136) - Medvegy Nóra (2385)
Vezérindiai védelem

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Hbd2 Fb4 6.Vc2 Fb7 7.Fg2 c5 8.0-0 cxd4 9.Hxd4 Fxg2 10.Kxg2 Fe7 11.He4 0-0 12.Bd1 Vc8 13.Kg1 Hc6 14.Hb5 Ha5 15.Hbd6

A bajnokság legfiatalabb résztvevője, a 14 éves Ignácz Mária több önbizalommal is játszhatná az állást, 15.Hed6 jobb volt.

15...Vc6 16.Hxf6+ Fxf6 17.Ve4 Bfd8 18.Vf4 Hb7 19.Hxb7 Vxb7 20.Bb1 Va6

A cserékkel világos kifejlesztette a sötét haderőt, most nehézségei vannak a fejlődéssel.

21.a3

21...d5! 22.cxd5 Vxe2 23.Fe3 Bxd5

A gyalognyerés után technikai feladat a játszma megnyerése.

24.Be1 Vd3 25.Va4 b5 26.Va6 Bd6 27.Vb7 Vd5 28.Vc7 Bc6 29.Vb7 Bd6 30.Vc7 Bd7 31.Vc2 Bad8 32.Ve2 h6 33.Bbc1 Vb3 34.Bc2 a6 35.Bec1 Bd3 36.Fb6 B8d7 37.Fe3 Kh7 38.Ff4 Vd5 39.Fe3 Vb3 40.Ff4 Vd5 41.Fe3 g6 42.Ff4 Kg7 43.h3 Bd1+ 44.Bxd1 Vxd1+ 45.Vxd1 Bxd1+ 46.Kg2 Bb1 47.b4 Bb3 48.Fc1 Bc3 49.Bxc3 Fxc3 50.Kf3 h5 51.g4 f5 52.gxh5 gxh5 53.Kf4 Kg6 54.Kg3 e5 55.Kf3 Fd4 56.Ke2 Kf6 57.f3 Ke6 58.Kd2 Kd5 59.Kd3 Fg1 60.Fb2 e4+ és világos feladta

Göcző Melinda (2194) - Dembo Yelena (2402)
Királyindiai védelem

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.b3 Fg7 4.Fb2 0-0 5.g3 d6 6.d4 e5 7.dxe5 Hfd7 8.Fg2 dxe5 9.Hc3 Hc6 10.Vc1 Be8 11.0-0 e4 12.Hg5 f5 13.h4 Hce5 14.Hd5 h6 15.Hh3 c6 16.He3 Vf6 17.Hd1

Világos 17.Bb1 g5 18.hxg5 hxg5 19.Hc2 Fh6 20.Vd2-vel nagyon jól állhatott volna.

17...Vf7 18.Vc2 Hf6 19.f3 exf3 20.exf3 Hh5 21.g4 Hg3 22.Bf2 fxg4

Dembo Yelena nagy fölénybe kerülhetett volna 22...Ve7 23.g5 f4 24.Hxf4 Ff5 25.Vc1 hxg5 26.hxg5 Vxg5-tel.

23.fxg4 Ve7 24.He3 Fxg4 25.Hf4 g5

Számításba jött 25...Ff5 26.Hxf5 gxf5 nagy előnnyel.

26.Hg6 Hxg6 27.Hxg4 Hf4 28.Kh2 Hgh5

Jobb volt 28...h5 29.Kxg3 hxg4 folytatás.

29.Baf1 Vc7 30.Kg1 Hg3 31.Fxg7 Vxg7 32.Bd1 Bad8 33.Bxd8 Bxd8 34.Kh2 Hgh5 35.c5 Hf6 36.Vc4+ Kh8 37.He5 Be8 38.Hf7+ Kh7 39.Ff3 Be7

Azonnal nyert 39...g4 40.Vxf4 gxf3változat.

40.Hd6 Vg6 41.Fd1 Kh8 42.Vd4 Bg7 43.Bd2 He6 44.Vc4 gxh4 45.Vf1 Vg5 46.Bf2 Vxc5 47.Bxf6 Vxd6+ 48.Kh1 Vd5+ 49.Ff3 Ve5 50.Bxh6+ Bh7 51.Bg6 Vf5 52.Bg1 Bg7 és világos feladta

Rudolf Anna (2136) - Lakos Nikoletta (2342)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.Fxc6 bxc6 5.d3 He7 6.Ve2 Hg6 7.h4 h5 8.e5 Va5+ 9.Fd2 Va4 10.b3 Vg4 11.Kf1 f6 12.exf6 gxf6 13.c4 Bg8 14.g3 Kf7 15.Hc3 He7 16.He4 Hf5 17.Fc3 Fe7 18.Kg2 Vg6 19.Bae1 d6 20.Bhg1 e5 21.Kh1 Kf8 22.Hh2 Hh6 23.Fd2 Hg4 24.f4?! d5! 25.Hc3?

Elnézi a motívumot, 25.Hf2 Hxf2+ 26.Vxf2 Ff5 27.fxe5 Fxd3 jobb volt.

25...Vxd3 26.fxe5 Vxe2 27.Bxe2 Hxe5 28.Ff4 Hd3 29.Fh6+ Kf7 30.Be3 He5 31.Be2 dxc4 32.Bf1 Hg4 33.Hxg4 Fxg4 34.Bef2 cxb3 35.axb3 Fh3 36.Bg1 Fe6

A bajnoki cím védője 36...c4-gyel azonnal nyerhetett volna.

37.Kh2 Bg6 38.Fe3 Fxb3 39.He4 Fd5 40.Hxc5 Fd6 41.Hd3 Fe4 42.Hf4 Fxf4 43.Bxf4 f5 44.Ba1 a6 45.Bf2 Bd6 46.Bb2 Bd7 47.Kg1 Fd5 48.Ba5 Fe4 49.Bb6 Bd1+ 50.Kf2 Bh1 51.Fg5 Bh2+ 52.Ke3 Bc2 53.Kd4 Ba7 54.Bbxa6 Bd7+ 55.Ke5 Be2 56.Ba7 Fd3+ 57.Kf4 Be4+ 58.Kf3 Bxa7 59.Bxa7+ Kg6 60.Bc7 Fe2+ 61.Kf2 Fb5 62.Kf3 Fe2+ 63.Kf2 Be6 64.Be7 Bxe7 65.Fxe7 Kf7 66.Fc5 Fg4 67.Ke3 Ke6 68.Kd4 Ff3 69.Fa7 Kd6 70.Fb8+ Kd7 71.Fe5 Ke6 72.Ff4 és döntetlen

A harmadik forduló párosítása:
Lakos Nikoletta - Tóth Lili
Medvegy Nóra - Rudolf Anna
Dembo Yelena - Ignácz Mária
Gara Anita - Göcző Melinda
Gara Ticía - Vajda Szidónia

Verőci Zsuzsa