Vágólapra másolva!
A hét végén Zalaegerszegen 21 nemzet részvételével rendezik meg a férfitőr-Világkupa soron következő versenyét, amelyen a világranglista első 16 helyezettje közül 13 indul.

A női párbajtőr, a férfi kard, a férfi párbajtőr és női kard után idén immár a vívás ötödik szakágában, a férfi tőrben kerül sor magyarországi egyéni Világkupa-viadalra, s ezúttal nem Budapesten, hanem Zalaegerszegen. (Zala megye a sportág kiemelt hazai régiójának tekinthető, március 3-án Nagykanizsa női kardcsapat Világkupa-verseny házigazdája volt.) Zalaegerszeg tavaly rendezett először férfi tőr Vk-t, s ez olyan jól sikerült, hogy elnyerte a nemzetközileg is elismert "Év versenye" címet. A viadalnak csupán annyi "szépséghibája" volt, hogy egyetlen magyar vívó sem jutott be a nyolcas döntőbe, amelyben végül az izraeli Or bizonyult a legjobbnak.

Erotikus képek Eb-ezüstérmes vívónőnkről/sport/egyeni/20030115erotikus.html

A hazai élmezőnynek ezúttal is nehéz dolga lesz, hiszen a versenyen a szerdai helyzetkép alapján 21 ország 120 vívója lép pástra, a világranglista első 16 helyezettje közül 13-an. A világranglista első 50 helyezettje között jelenleg egyetlen magyar sincs, de bizakodásra adhat okot, hogy Marsi Márk két héttel ezelőtt a velencei Vk-n bejutott a döntőbe, 7. lett, az Eb-bronzérmes Juhász Attila pedig felépült a sérüléséből. A szakvezetés reményei szerint rajtuk kívül Vízler Ádám, Szabados Gábor és Berjozkin Anton szerezhet még kellemes meglepetést.

A Városi sportcsarnokban rendezendő Világkupa-verseny programja szombaton 14 órakor a selejtezővel kezdődik, vasárnap 9 órakor folytatódik a 64-es tábla asszóival, s a 14 órakor kezdődő nyolcas döntő asszóival zárul.