Vágólapra másolva!
Remekül szerepeltek a magyar párbajtőrözők a hét végi Világkupa-versenyeken. A németországi Tauberbischofsheimben Hormay Adrien arany-, Mincza Ildikó pedig ezüstérmes lett, míg a budapesti Vk-n Fekete Attila a harmadik helyen végzett.

A pénteki selejtezővel a Nemzeti Sportcsarnokban kezdődött, s a nyolcas döntővel vasárnap a WestEnd Hilton szállóban zárult Tokaj Expressz Világkupa-versenyen 30 ország 157 indulója vett részt. A mezőny az erősségét tekintve azonban gyengébb lett a vártnál, ugyanis a beharangozott olimpiai bajnokok - az orosz Kolobkov, valamint az olasz Milanoli és Rota -, s a franciák sem jöttek el Budapestre. Ám az indulók létszámával, valamint azzal is kiegyeztünk, ami a 64-es táblára jutott magyar kontingenst jelentette: vasárnap reggel még tizenegy hazai vívó volt érdekelt. Ellenben az, hogy a két héttel ezelőtti barcelonai Vk-t megnyerő Kovács Iván, valamint a katalán fővárosban harmadik helyezett Imre Géza a 32 között elszállt, erős hidegzuhanyként hatott. Kovács a német Reichtől 15-12-re, Imre a svájci Steffentől 15-12-re kapott ki.

Az 1998-ban és 2001-ben vb-t nyert csapatunk két további tagja, Kulcsár Krisztián és Fekete Attila közül előbbi könnyedén, utóbbi nyögvenyelősen - a tizenhat között 10-13-ról 15-13-ra fordítva a német Pönisch ellen - került be a nyolcas döntőbe. S amikor Fekete beadta az utolsó tust a németnek, már a magyar érem is biztos volt, hiszen tudtuk, hogy két világbajnokunk a nyolc között egymás ellen vív. Ám az asszójuk előtt még Boczkó Gábor meccselt az osztrák Marikkal. A moszkvai Eb tavalyi egyéni győztese a tizenhat között simán, 15-8-ra "lerendezte" a román Nyisztort. A négy közé jutásért sajnos az asszó huszonnegyedik másodpercében kifordult a bal bokája - percekig ápolták -, s a végén a szíve is fájhatott, mert Marik ment tovább, 15-9-cel.

"A bokámra kaptam egy rögzítőkötést, de az előre betervezett taktikát sajnos nem valósíthattam meg, mert amikor hátrálni kellett volna, az bizony nem nagyon sikerült. S még abban a tekintetben is balszerencsés voltam, hogy néhány esetben hiába találtam el az ellenfelemet, a találatjelző lámpa nem gyulladt ki" - szomorkodott Boczkó, akire minimum 3-4 napos kényszerpihenő vár.

A nyolcas döntő második összecsapásán Fekete 15-13-ra legyűrte Kulcsárt, majd később a négy között ő is szembe került Marikkal. És sajnos ő sem bírt vele, az osztrák 15-10-re nyert, majd az első helyért 15-11-re az ukrán Gorbacsukot is legyőzte. Fekete harmadik lett, Kulcsár a hatodik, Boczkó a hetedik helyen végzett. A Tokaj Expresszen 1982 óta most először fordult elő, hogy három magyar volt a nyolcas döntőben.

"Nagyon mérges vagyok, mert meg akartam nyerni a versenyt. Unom már a második és a harmadik helyeket!" - fakadt ki Fekete Attila, aki 1999-ben és 2001-ben ezüstérmet nyert a Tokaj Expresszen, tavaly pedig, akárcsak most, bronzérmet vihetett haza. "Tavaly is Mariktól kaptam ki az elődöntőben, és most is ő nyert. Hihetetlen állóképessége van a srácnak, fizikailag nem tudtam tartani a lépést vele."

Negyeddöntő:
Marik (osztrák) - Boczkó Gábor 15-9
Fekete Attila - Kulcsár Krisztián 15-13
Turcsin (orosz) - Steffen (svájci) 15-8
Gorbacsuk (ukrán) - Hvoroszt (ukrán) 15-13

Elődöntő:
Marik - Fekete 15-10
Gorbacsuk - Turcsin 15-12

Döntő:
Marik - Gorbacsuk 15-11

A végeredmény: 1. Marik, 2. Gorbacsuk, 3. Fekete és Turcsin, 5. Hvoroszt, 6. Kulcsár, 7. Boczkó, 8. Steffen.