Vágólapra másolva!
A Magyar Úszó Szövetség elnöksége rendkívüli ülésén, titkos szavazással egyhangúlag döntött arról, hogy megítélése szerint az uszodai sportágak szempontjából a legelőnyösebb az lenne, ha a 2006-os budapesti Európa-bajnokságra a Lágymányoson épülne fel a tervezett komplexum.

"Nagyon fontos, hogy a 2006-os Európa-bajnokságra épülő új uszoda helyét illetően mi a véleménye az úszósport szakmai álláspontokat mérlegelő irányítóinak, de végső soron a hamarosan elkészülő megvalósíthatósági tanulmány alapján lehet majd döntést hozni" - reagált a MÚSZ elnökségének délelőtti ülésén titkos szavazással, egyhangúlag hozott határozatra Szilvásy György.

A GYISM közigazgatási államtitkára azt mondta, hogy decemberben közösen kezdeményezték a minden részletkérdésre kiterjedő előzetes vizsgálatok elkészítését a sportág vezetőivel, s ennek a munkának a helyszínkiválasztást nyilvánvalóan befolyásoló eredményére nem kell sokáig várni: a szükséges dokumentumok várhatóan már pénteken rendelkezésre állnak majd.

A MÚSZ-elnökség a két szóba jöhető közül az egyik lágymányosi helyszínre voksolt, versenyben van még a Kőér utca, a Latorca utcai Duna-part, mint lehetséges építési terület, "elgyengülni" látszik, mert kisebb a szükséges 3-3,5 hektárnál.