Vágólapra másolva!
Nem kisebb egyéniséget szerződtettet Hollywood, mint a profi ökölvívás jelenlegi legnagyobb alakját, Lennox Lewist. A brit nehézsúlyú világbajnok ötmillió fontot keres majd egy új, akció-thrillerben, amely 2004-ben kerül a mozikba.

A WBC nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoka a The Sun értesülései szerint ötmillió angol fontos szerződést kötött egy hollywoodi filmstúdióval, amelynek értelmében ő lesz az egyik, a mozikba csupán 2004-ben kerülő akció-thrillernek a főszereplője. Lewis bevallotta, hogy nagy kihívást jelent számára a színészet, a kedvet Dwayne Douglas Johnson adta meg számára. A korábbi birkózó, majd profi pankrátor az utóbbi években több hasonló jellegű filmben is játszott, a nagy sikert azonban a Múmia visszatér, majd a Skorpiókirály hozta meg számára.

Lewis eddig egy filmben szerepelt, a George Clooney által fémjelzett Ocean's Eleven című filmben (a magyar mozikban Tripla vagy semmi címmel futott). "Lewis már szerepelt a mozivásznon, de ez a mostani film nagyobb lehetőséget kínál számára. Imád filmezni, ez az a terület, ahol dolgozni szeretne, amikor befejezi az ökölvívást. Az, hogy a pankráció vonzaná nem más, mint pletyka" - nyilatkozta Adrian Ogun, a bunyós üzleti menedzsere.

Lewis egyelőre azonban még a profi sport világában szeretne bizonyítani, a hírek szerint februárban vagy márciusban végre megmérkőzhet nagy riválisával, az ukrán WBO-bajnok Vlagyimir Klicskóval.

Pincési László