Vágólapra másolva!
Sikeresen tért vissza pályafutását is veszélyeztető bokasérüléséből Martina Hingis, az egykori világelső svájci teniszcsillag. A montreali, 1,2 millió dollár összdíjazású verseny második fordulójában a spanyol Magui Sernát verte két játszmában.

A kanadai viadal a két héten belül kezdődő US Open egyik felvezető tornájának számít, s ahogy Hingis azt korábban hangsúlyozta, ezeken az előversenyeken szeretné három hónapos kihagyás után formáját visszanyerni. A rajt mindenesetre sikeres volt a még mindig csak 21 esztendős játékos számára, a második fordulóban gond nélkül intézte el a selejtezőből érkezett, spanyol Magui Sernát. A 61 perc alatt aratott 6:4, 6:3-as siker nem éppen hengerlést sejtet, de egyelőre ennyire futja Hingis erejéből.

A svájci egyébként indul a jövő heti, New Haven-i tornán is, s reméli, hogy a US Openen sikerül megtörnie a Williams-nővérek már-már félelmetes dominanciáját. "Jól éreztem magam a pályán, fájdalomnak nyoma sem volt" - nyilatkozta a mérkőzés után a hatodik helyen kiemelt Hingis, aki az első nyolc kiemelthez hasonlóan csak a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe. "Az elején meglehetősen sokat hibázott Serna, ez megkönnyítette a dolgomat. Mindent összevetve nem ma nyújtottam pályafutásom legjobb játékát. De ez rendjén is van így, mert gyakorolhat az ember bármennyit, csak a versenyeken lehet megérezni a játék ritmusát."

Sávolt továbbjutott Washingtonban/sport/egyeni/tenisz/20020813savolt.htmlTeniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

Hingisnek nem adatik meg a lehetőség, hogy már Montrealban összemérje erejét a világelső Serena Williamsszel, az amerikai játékos ugyanis meglepetésre bejelentette, hogy bal térdében tapasztalt nagy fájdalmai miatt visszalép a szerepléstől. (Szerencsés vesztesként az amerikai Tu került helyette főtáblára.) Azt azonban sietve leszögezte, hogy az augusztus 26-án startoló amerikai nyílt bajnokságra teljesen rendben lesz.

"Egy részletet láttam Hingis meccséből, remek, hogy újra köztünk lehet" - mondta az ifjabbik Williams-nővér, majd kisietett az interjúszobából. A montreali közönség nagyobb meglepetést nem láthatott, arra már senki nem kapja fel a fejét, ha Arantxa Sanchez-Vicarió kizúg az első körben. A múlt héten Mandula Petra által is megleckéztetett spanyol ezúttal egy selejtezőből érkezett amerikai ifjonc ellen vérzett el, Laura Granville győzte le.

Rafter nem tervezi a visszatérést/sport/egyeni/tenisz/20020813rafter.htmlJohansson kihagyhatja a US Opent/sport/egyeni/tenisz/20020813johansson.html

A férfiak e héten zajló két versenyén, Indianapolisban és Washingtonban is megkezdődött már a második forduló, az amerikai fővárosban mindjárt győzelemmel indított az első helyen kiemelt Andre Agassi. 6:2, 6:2-re verte az izraeli Okunt, akiről eddig nem sokat hallott a teniszvilág. Így volt ezzel az egykoron Paradicsommadár becenévre hallgató klasszis is: "Nem ismertem igazán az izraeli játékost, így eltartott egy ideig, míg felvettem a ritmust" - értékelt a találkozó után. "Remekül ritörnöztem, s mivel ellenfelem sok első szervát rontott, tulajdonképpen simán nyertem. Hagyományosan ezen a tornán készülök fel a US Openre, többször nyertem már itt, idén is ez a célom."

Megszenvedett a brazil Simonival, de a döntő szett rövidítésében kiharcolta a továbbjutást a spanyol Alex Corretja is, aki 2000-ben éppen Agassit intézte el a fináléban. Győzelmére akár büszke is lehet, idén ugyanis kemény pályán mindössze hat sikert jegyzett, ebből egy páros találkozó, egy bemutató mérkőzés volt.

Eredmények:
Montreal, 1,2 millió dollár összdíjazás, 1. forduló:
Szugijama (japán) - Raymond (amerkai, 15.) 6:3, 6:1
Rubin (amerikai, 16.) - Panova (orosz) 6:1, 6:3
Suarez (argentin) - Grande (olasz) 6:0, 6:4
Sucha (szlovák) - Huszarova (szlovák) 6:2, 6:2
Schnyder (svájci) - Lihovceva (orosz) 7:6, 7:5
Granville (amerikai) - Sanchez-Vicarió (spanyol) 6:2, 6:2
Schiavone (olasz) - Daniilidou (görög) 6:7, 6:4, 6:4

2. forduló:
Mauresmo (francia, 7.) - Torrens-Valeró (spanyol) 6:1, 6:2
Zuluaga (kolumbiai) - Tu (amerikai) 6:3, 2:6, 6:1
Hingis (svájci, 6.) - Serna (spanyol) 6:4, 6:3

Washington, 800 ezer dollár összdíjazás, 1. forduló:
Martin (amerikai, 10.) - Galvani (olasz) 6:3, 3:6, 6:3
Gonzalez (chilei, 9.) - Labadze (grúz) 6:4, 6:3
Kim (amerikai) - Spracklin (amerikai) 6:1, 5:1-nél Spracklin feladta
Bryan (amerikai) - Udomchoke (thaiföldi) 6:3, 6:7, 6:1
Kim (amerikai) - Saretta (brazil) 6:4, 7:6
Russell (amerikai) - C. Rochus (belga) 6:2, 6:2
Ogorodov (üzbég) - Varlet (francia) 7:6, 6:4
Gimelstob (amerikai) - Carlsen (dán) 6:3, 6:3
Coria (argentin) - Black (zimbabwei) 7:5, 7:6
Burgsmüller (német) - Godwin (dél-afrikai) 6:3, 6:3
Dancevic (kanadai) - Davigyenko (orosz) 6:4, 6:7, 6:3

2. forduló:
Schalken (holland, 3.) - Pioline (francia) 7:6, 6:1
Agassi (amerikai, 1.) - Okun (izraeli) 6:2, 6:2
Corretja (spanyol, 4.) - Simoni (brazil) 4:6, 6:3, 7:6

Indianapolis, 800 ezer dollár összdíjazás, 1. forduló:
Mirnyij (fehérorosz, 10.) - Mathieu (francia) 6:2, 7:5
Clavet (spanyol) - Phau (német) 6:7, 7:5, 6:1
Ferreira (dél-afrikai) - Baker (amerikai) 6:4, 6:2
Clement (francia, 15.) - Björkman (svéd) 6:4, 7:5
Dent (amerikai) - Weiner (amerikai) 6:4, 7:6
Massu (chilei) - Ram (amerikai) 6:3, 6:3
Mantilla (spanyol) - Heuberger (svájci) 7:5, 6:1
Roux (francia) - Lopez (spanyol) 7:5, 5:7, 6:3
Popp (német) - Saulnier (francia) 4:6, 6:2, 6:4
Ancic (horvát) - Fukarek (cseh) 4:6, 6:2, 6:2

2. forduló:
Haas (német, 3.) - Norman (svéd) 7:6, 6:3
Grosjean (francia, 6.) - Szargszjan (örmény) 3:6, 6:3, 6:3

Koncz Dávid