Vágólapra másolva!
A félnehézsúlyú Roy Jones Miamiben a hetedik menetben kiütötte az ausztrál Glenn Kellyt. A címvédő a harmadik és a hatodik menetben is leütötte ellenfelét, mígnem a hetedikben a homlokára mért jobbkezes ütéssel végleg leterítette.

A sokak által a súlycsoportoktól függetlenül legjobb bokszolónak tartott harminchárom éves amerikai zsinórban tizenkettedik alkalommal védte meg bajnoki címét. Eddigi mérlege negyvenhat győzelem és egy vereség, 1997 márciusában az amerikai Montell Griffintől kapott ki, de aztán egy első menetes knock-outtal vágott vissza.

A középsúlyú amerikai Bernard Hopkins - aki szintén méltó a súlycsoportoktól függetlenül a címre - a pennsylvaniai Readingben Carl Daniels ellen védte meg bajnoki címét, s ez volt a tizenötödik sikeres címvédése. Ez azt jelenti, hogy megdöntötte az argentin legenda Carlos Monzon rekordját. Hopkins a súlycsoport IBF és WBC szervezeteinek a bajnoka, mióta négy hónappal ezelőtt legyőzte az addig veretlen Felix Trinidadot. A középsúlyban a címegyesítést Marvin Hagler 1987-es tette óta Hopkinsnak sikerült véghezvinnie.

A küzdelem Hopkins fölényét mutatta, Daniels a tizedik menetet követően nem állt ki az utolsó előtti menetre. A harminchét éves, philadelphiai születésű amerikai most akár Roy Jonest is kihívhatja - hacsak utóbbi nem Michalczewski ellen áll ki. Jones - a WBA, WBC és IBF bajnoka - és Hopkins egyszer már megmérkőzött egymással, Jones győzött tizenkét menet után pontozással. Ezt a meccset még 1993-ban vívták, az IBF-szervezet középsúlyú övéért, s ez Hopkins legutóbbi veresége.

Korábban:

Ajánlat:

Tszyu és Hopkins az év bokszolói

Thury Gábor