Vágólapra másolva!
Az ESPN amerikai sportcsatorna stúdiójában összeverekedett a brit Lennox Lewis, profi nehézsúlyú ökölvívó és világbajnoki öveinek elhódítója, az amerikai Hasim Rahman. A két bokszoló a ringben november 17-én mérkőzik majd meg egymással.

Rahman, Don King és Lewis pózolgat a sajtónak

A két öklöző a szócsatát még ülve kezdte, majd felugrottak és közvetlen közelről kezdtek egymás arcába üvöltözni (konkrétan arról volt szó, hogy Rahman bárkit meg tud verni, Lewis viszont ott üti ki Rahmant, ahol akarja). Lewis meglökte Rahmant (egy kicsit mesterkéltnek tűnt a gesztus, mintha direkt a tévének csinálná), a világbajnok erre megpróbálta lebirkózni a kihívóját. Néhány másodperc dulakodást követően Lewis az asztalra huppant (ez és a rajta lévő két pohár összetört), de felugrott és a díszletkorlát mögé taszajtotta a Szikla (The Rock) becenevű amerikait. Néhány markos ember sietett a televíziósok segítségére, de hosszú ideig nem sikerült szétválasztaniuk a két megvadult bokszolót, akik minduntalan újrakezdték volna a birkózást. Ütés ugyanis egy sem csattant el, nem történt komolyabb sérülés sem, várhatóan a javát a ringre tartogatja a két nehézsúlyú.

Az "Up Close" készítői csak azt bánhatják, hogy nem élő volt az adás, de azért így is nagyot durrant az ügy, a stúdióközönség például végig a műsorvezető nevét kántálta, megköszönve neki a nem mindennapi showt. A műsor készitői esküdöznek, hogy nem volt előre megszervezve a balhé (arra hivatkoznak, hogy a két öklöző híresen gyűlöli egymást), de érdekes volt, ahogy Lewis közvetlenül utána már gyerekekkel fényképeztette magát és autogramokat adott, igyekezvén megnyerni az amerikai közönséget a szegénynegyedből szármzó, durva modorú Rahmannal szemben.

"Rahman felébresztette bennem az alvó oroszlánt" - mondta Lewis az incidens után. "Azért is dühített fel ennyire, mert évekkel ezelőtt már terjesztettek rólam hasonló pletykát. Egy profi sportoló nem követhet el ilyen tiszteletlenséget az ellenfelével szemben. Majd a szorítóban lecsapom a Sziklát, és akkor olyan emberhez kerülnek a világbajnoki övek, aki meg is érdemli, hogy viselje őket." A brit bokszoló korábban bejelentette: ha november 17-én újra kikap, visszavonul. Addig azonban nem a ringbelin kívül még egy meccs vár még rá: részt kell vennie egy közösön sajtótájékoztatón Rahmannal, Las Vegasban.

Korábban:

[origo]