A foci-Eb-n túl is zajlik az élet

Vágólapra másolva!
A futballvilág figyelmének középpontjában természetesen az Európa-bajnokság rajtja állt a múlt héten, ám mivel a kontinensviadalon még csak négy mérkőzést játszottak, így aztán álomcsapatunkban nem válogathattunk csak innen. Szerencsére eseményekben máshol sem volt hiány, elég, ha csak a Libertadores-kupa elődöntőit, vagy az afrikai vb-selejtezőket említjük.
Vágólapra másolva!

Kapus:

Fernando Henrique (brazil, Fluminense): a riói együttes bejutott a Libertadores-kupa fináléjába, köszönhetően az argentin Boca Juniors elleni hazai győzelemnek, de a brazilok kapusának azért volt dolga rendesen a találkozón. Különösen a meccs hajrájában kellett bravúrokat bemutatnia, nem kis részt vállalva az együttes sikeréből.

Hátvédek:

Nicolás Burdisso (Argentína): az albiceleste a múlt szerdán egyik "örök" ellenfelével, Mexikóval játszott barátságos mérkőzést, és meglepően simán nyert 4-1-re az Egyesült Államokban rendezett összecsapáson. A védelemből Burdisso emelkedett ki, az FC Internazionale bekkje nem csak a saját, hanem az ellenfél kapuja előtt is remekelt, elvégre gólt is szerzett.

Pepe (Portugália): a luzitán válogatott a papírformának megfelelően legyőzte a törököket első Eb-mérkőzésén, előzetesen azonban valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a portugálok első találatát a középhátvéd Pepe szerzi. A bekk már az első játékrészben is közel állt a gólhoz, de akkor les miatt hiába talált a hálóba - a szünet után aztán már ez sem volt probléma.

Joseph Yobo (Nigéria): a Szuper Sasok a vártnál nehezebben szerezték meg a három pontot a Sierra Leone elleni, idegenbeli vb-selejtezőn. Egészen az utolsó percig úgy tűnt, hogy a nigériaiak nem tudnak győztesen levonulni a pályáról, de ekkor jött az Everton FC-ben légióskodó középhátvéd, Yobo, és gólja három pontot jelentett a nigériaiaknak.

Paul Ambrosi (ecuadori, LDU Quito): a quitói gárdának a Libertadores-kupa elődöntőjének visszavágóján hazai pályán egy gól nélküli döntetlent is elég volt a továbbjutáshoz a mexikói Club América ellen, és az ecuadoriaknak ezt sikerült is kiharcolniuk. A védelmüket a vendégek ugyan alaposan próbára tették, de ők állták a sarat - főleg a balhátvéd Ambrosi remekelt.

Középpályások:

Ronald Vargas (Venezuela): az Eb-láz jegyében szinte el is sikkadt az elmúlt hét talán legnagyobb futball-meglepetése, amelynek során Venezuela válogatottja barátságos mérkőzésen 2-0-ra legyőzte a brazilokat. A mérkőzés hőse a Caracas FC középpályása, Vargas volt, aki egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

Karem Ziani (Algéria): a fekete kontinensen világbajnoki selejtezőkre került sor, és az algériai együttes Libéria ellen lépett pályára. Az észak-afrikaiaknak nagyon kellett a győzelem, és az Olympique Marseille-ben légióskodó Ziani vezérletével sikerült is kiharcolniuk: a középpályás kétszer is eredményes volt.

Deco (Portugália): Törökország ellen a portugál válogatott kiváló teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokság nyitónapján, és a csapat szurkolói alighanem Deco játékának örültek a legjobban. A középpályásnak klubjában, az FC Barcelonában nem nagyon ment, de a címeres mezben régi formáját idézve futballozott, remekül összefogta együttesét.

Lukas Podolski (Németország): a Nationalelf mestere, Joachim Löw némileg váratlanul a középpálya bal oldalán vetette be a lengyelek elleni mérkőzésen a Bayern München focistáját, aki azonban remekül bevált ebben a szerepkörben is. A szélről gyakran középre húzva rendre feltűnt a lengyel kapu előtt, és két gólt is szerzett.

Csatárok:

Denis Oliech (Kenya): az afrikai vb-selejtezők hét végi fordulójának legnagyobb meglepetése Guinea veresége volt, a legutóbbi kontinensviadalon is látott gárda Kenyában kapott ki 2-0-ra. A hazaiak mindkét gólját a francia AJ Auxerre-ben légióskodó csatár, Oliech érte el.

Václav Sverkos (Csehország): a kelet-európai együttes szurkolói elsősorban Jan Kollertől vagy Milan Barostól várták a gólokat Svájc ellen, azonban az Eb nyitómérkőzésének hőse Sverkos lett. A csatár csereként beállva érte el a találkozó egyetlen találatát - amelyben egyben az ő első gólja volt a nemzeti csapatban.

www.infosport-focivilag.hu