Vágólapra másolva!
A német Ludwigsburg kosárlabdacsapatának két játékosa majdnem lemaradt a Murcia ellen Bajnokok Ligája-negyeddöntős meccsről, miután a szállodai szobájukból ellopták a mezüket. Szerencsére a német csapat sajtófőnöke akcióba lendült és megmentette a játékosokat.

Egyébként sem a Ludwigsburg volt a BL-ben az idény során hazai pályán veretlen Murcia elleni meccs hőse, de, amikor kiderült, hogy két játékos, az amerikai Desure Buie és a német Johannes Patrick talán pályára sem léphet végleg veszni látszott minden reményt. 

A két kosaras szállodai szobájában ugyanis tolvajok jártak, akiknek annyira megtetszett a ludwigsburgi mez, hogy magukkal vitték. Mez nélkül pedig nincs meccs. 

Szerencsére ez még kedden kiderült, így aztán elindulhatott a mentőakció. A csapat sajtósa, Lukas Robert elviharzott a klub ajándékboltjába, magához vett egy-egy mezt, majd a közeli Stuttgartba autózott, ahol repülőre ült és Valenciáig szállt. Ott autót bérelt, levezetett 230 könnyed kilométert Murciáig, és máris átadta a mezeket a két játékosnak, számol be a német Sport Bild.

Akik aztán, ahogy az várható volt simán kikaptak 98-72-re. Buie 12 pontjával a Ludwigsburg második legjobb dobója volt, míg Patricknak bő tíz perc jutott a parketten, ami alatt nem szerzett pontot.