Vágólapra másolva!
Szerdán este a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének harmadik, utolsó, őrült hangulatú mérkőzésén a Diósgyőr nem tudta ledolgozni az ötödik percre kialakult 14 pontos hátrányát a francia ESB Villeneuve-d’Ascq csapatával szemben a DVTK Arénában. A lille-i gárda ezzel fennállása során először jutott be a legrangosabb európai kupasorozat négyes döntőjébe, azaz az Euroliga áprilisi Final Fourjába.

Völgyi Péter együttese a selejtezőből indulva kiváló szezont futott az Euroligában, csoportmásodikként továbbjutva története során először került be a legjobb nyolc csapat közé. A negyeddöntőben aztán a 2015-ben Európa-kupa-győztes, lille-i Villeneuve-d’Ascq ellen az első, hazai meccsen egy gyenge első negyed után jött két kiváló játékrész és egy magabiztos győzelem. A múlt heti, idegenbeli, második mérkőzés fordítva alakult: ezúttal az első negyedben ment a legjobban a Diósgyőrnek, ám a saját bajnokságukban szintén éllovas franciák fordítottak, és a végén megőrizték az előnyüket. Így aztán szerdán jöhetett a mindent eldöntő, harmadik találkozó, ismét a teltházas DVTK Arénában, ahová 

pillanatok alatt elkapkodták a szurkolók a több mint háromezer jegyet, és a sajtót is minden korábbinál több ember képviselte. 

Nem véletlenül, ugyanis nem sokan gondolták volna a 2022-ben Euroliga-győztes Sopron Basket visszalépése után, hogy rögtön meglesz az esély arra, hogy egy magyar csapat Final Fourba jusson. Ám az NB I-et hibátlanul vezető miskolciak az elmúlt időszakban elkényeztették a szurkolóikat: 

a találkozó előtt, az elmúlt 365 napban megrendezett 23 hazai meccsből 21-et megnyertek, 

és csupán az Euroliga-címvédő Fenerbahce, valamint a szeptemberi selejtezőben a visszavágóra nagy hátrányban érkező London Lions tudott győzni a DVTK Arénában.

DVTKLille, DVTK, Lille, női, kosárlabda, Euroliga, negyeddöntő, 1 adag
A DVTK kosárcsapatának szurkolói a Villeneuve-d’Ascq ellen is alaposan kitettek magukért
Fotó:  Origo - Csudai Sándor

Magas szurkolói elvárások az "álomszezon" hajrájához érve

A miskolci drukkerek tehát kiéhezve és lelkesen érkeztek meg már jóval a kezdő sípszó előtt a csarnokhoz. Amíg a büféknél vagy a belépőkapunál álltak sorba, természetesen a mérkőzés volt a téma, amellyel kapcsolatban magasak voltak az elvárások. Noha 

többen is "álomszerű" és "csodálatos" jelzőkkel illették a Diósgyőr szezonját, 

egyöntetű volt a vélemény, hogy nem szabad itt megállni, és nemcsak a bajnokságban és a Magyar Kupában, de az Euroligában is az aranyérem lett a kitűzött cél. Néhányan óvatosabban nyilatkoztak, de szurkolóhoz méltó módon senki nem gondolta úgy, hogy a Lille győzelemmel távozhat a DVTK Arénából. A bemelegítés és a játékosbemutatás alatti pillanatokban pedig máris olyan – tán még sosem látott – atmoszférát teremtettek, hogy valóban elképzelni is nehéz volt, hogy szerdán este a Villeneuve-d’Ascq ír történelmet – még ha a francia játékosok is jó hangulatban várták az összecsapást. A Himnusz eléneklése és a léggömbökkel való koreográfia (majd durrogtatás) után pedig jöhetett a kosárlabda Euroliga-negyeddöntős párharc várva várt, utolsó meccse.

DVTKLille, DVTK, Lille, női, kosárlabda, Euroliga, negyeddöntő, 1 adag
A mérkőzés elején semmi nem akart sikerülni a miskolciaknak
Fotó:  Origo - Csudai Sándor

Első negyed

A csarnok zengett az első másodperctől kezdve, és ez akkor sem csillapodott, amikor két perc után 10-0 volt a vendégeknek. A diósgyőri kosarasok védekezése ezek után feljavult, de elöl minden kiszédült a gyűrűből. A negyedik perc után két büntetőt értékesített a Villeneuve-d’Ascq, így Völgyi Péter időkérése – és a "Mindent bele!" skandálása 0-12-nél érkezett. Kányási Veronika és Ana Tadic is beszállt, de a kosarak csak nem akartak jönni. Volt, hogy egy támadáson belül öt labda pattant ki a gyűrű széléről, így hiába volt meg négy támadó lepattanó, csak nem születtek meg az első pontok. 

A pontcsendet aztán 5:39-nél, 0-14-es állásnál, Kányási törte meg egy duplával, 

majd ez elindított egy jó szériát, így 8-20-nál a franciák edzője, Rachid Meziane is időt kért. A szurkolók biztatása természetesen szüntelenül megmaradt, néha egy-egy "Harcoljatok!" is érkezett, a lille-i büntetőknél pedig a fülsüketítő füttyszó is megszólalt. Az első játékrész végül egy 5-0-s hazai sorozat után 15-23-mal zárult – két hete 14-26 volt az állás az első negyed után, úgyhogy nem véletlenül nem a tanácstalanság volt az úr a miskolciaknál.

DVTKLille, DVTK, Lille, női, kosárlabda, Euroliga, negyeddöntő, 1 adag
Völgyi Péter nem lehetett megelégedve az első percekkel
Fotó:  Origo - Csudai Sándor

Második negyed

A következő tíz perc úgy indult, ahogy az első abbamaradt: kiváló DVTK-védekezés, precíz támadójáték. Ana Tadic 2+1 pontját követően addig még nem hallott rigmusokra is rákezdtek a leleményes drukkerek, a francia kosárcsapat edzője pedig egyre idegesebben sétált és reklamált egy-egy játékvezetői ítélet után. A Diósgyőrnek viszont nem volt labdája az egyenlítéshez, mínusz négynél ugyanis három szép, távoli kosárral ismét nagyobb (11 pontos) előnyre tett szert a vendég együttes. A hazaiak eladott labdáinál és kihagyott dobásainál egy-egy elégedetlen hang is érkezett a lelátóról, de a többségen 

továbbra sem lehetett érezni, hogy ne miskolci előny lenne. 

A Villeneuve-d’Ascq csapatából Kamiah Smalls volt a legeredményesebb, már a második negyed hajrájára elérte a 10 pontos határt, az újabb kosara után (23-38-nál) jött is Völgyi Péter időkérése. Hatott, Lelik Réka ugyanis rögtön dobott egy hárompontost, majd két jó védekezéssel is előrukkoltak a diósgyőriek, így végül 26-38 volt az állás a negyedórás nagyszünet előtt.

DVTKLille, DVTK, Lille, női, kosárlabda, Euroliga, negyeddöntő, 1 adag
A csapategység végig megvolt, hatalmasat küzdöttek a DVTK játékosai
Fotó:  Origo - Csudai Sándor

Harmadik negyed

A félidei, kisorsolt szurkolók közötti látványos dobóverseny után mindkét csapat lassan vette fel újra a meccs ritmusát, a Smalls által felhergelt szurkolók egyre elégedetlenebbek voltak (elsősorban a játékvezetőkkel), de Milica Jovanovic és Lelik Réka kosara után ismét csak nyolc pont volt a különbség, így a francia időkérés közben még tovább fokozódott a hangulat. 

Smalls büntetőinél nem lettünk volna az amerikai kosárlabdázó helyében, 

de végül egyet így is bedobott a kettőből, majd ismét tíz pont fölé módosult a franciák előnye. A szurkolóknak némi elégtételt jelenthetett, amikor a DVTK-nak ítéltek egy kérdéses szituációt, így aztán mindenfélét kiáltozhattak a reklamáló vendégek irányába. A játékrész hajrája viszont így is a Villeneuve-d’Ascq számára sikerült jobban, így visszaállt a félidei különbség, és mínusz 12-ről akarta a teljes lelátó, hogy egy történelmi fordítás szülessen a DVTK Arénában.

DVTKLille, DVTK, Lille, női, kosárlabda, Euroliga, negyeddöntő, 1 adag
Minden diósgyőri pontnál óriási volt a boldogság a játékosok és a szurkolók között
Fotó:  Origo - Csudai Sándor

Negyedik negyed

A történelmi fordítás azonban szerdán este nem sikerült. Ugyanis hiába jöttek a záró játékrész elején a miskolci kosarak, a lille-i játékosok sem izgulták el a mérkőzést a nagy előnyük birtokában. A kitartó biztatás közepette egy kimaradt támadást egy kimaradt támadás követett a túloldalon, ha pedig kicsit zárkózni tudott a DVTK, a Villeneuve-d’Ascq azonnal válaszolt. Kányási Veronika irányításával hatalmasat küzdött a miskolci csapat, de nem tudott már visszajönni tíz ponton belülre a hazai együttes, így az utolsó másfél percet már nyugodtan kezdhették meg a lille-iek.

 Aho Nina jogtalannak tűnő kipontózódása után ráadásul kissé az indulatok is elfajultak, 

a nézőtérről egy sál és egyéb tárgyak is a pálya szélére repültek, de végül a játékosok és a nézők is beletörődtek, hogy ez most nem sikerült. Még ha ez a dudaszónál felharsanó hangos füttyszónál nem is érződött, később a diósgyőri csapatot csupa biztató mondat kísérte le a pályáról. Kányási Veronika csapatkapitányként is szólt néhány hálás szót – ahogy ő nevezte – Európa legjobb közönségéhez, és a két fél szerdai búcsúja egymástól látszólag éppen úgy zajlott, mint egy DVTK-siker után.

DVTKLille, DVTK, Lille, női, kosárlabda, Euroliga, negyeddöntő, 1 adag
Kaila Charles (5) lett a miskolciak legeredményesebb játékosa
Fotó:  Origo - Csudai Sándor

A vendégek sikerével még várni kell arra, hogy a 6. különböző magyar csapatnak (MTK, BSE, Tungsram, Pécs és Sopron) is sikerüljön, ami most a lille-ieknek fennállásuk során először: bejutni a női kosárlabda Euroliga legjobb négy csapata közé. 

Az ESB Villeneuve-d’Ascq egyben az elmúlt tíz év első francia csapata lett, amely Final Fourba jutott. 

A négyes döntőben rajta kívül két török csapat (a címvédő Fenerbahce és a Kiss Virágot foglalkoztató Mersin), valamint a (Juhász Dorka kimagasló, dupla-dupla teljesítménye ellenére az olasz Schiót búcsúztató) cseh USK Praha szerepel majd.

Völgyi Péter és Kányási Veronika is csalódott, de büszke

A találkozót követő sajtótájékoztatón Völgyi Péter vezetőedző mellett a csapatkapitány képviselte a diósgyőrieket, Kányási Veronika emiatt később csatlakozott a csarnokban még hosszú percekig szurkolókkal pacsizó és kártyákat kiosztó társaihoz. A magyar válogatott játékos kiemelte, hogy az ideges kezdés után 

többször érezte, hogy meglehet a fordulópont, de végül a fontos pillanatban elkövetett pontatlanságok miatt nem sikerült a bravúr. 

Kányási ugyanakkor hozzátette, hogy hiába fáj ez most nagyon a csapatnak, büszke a társakra és a szurkolókra, és mihamarabb fel kell dolgozni, mert az NB I-ben és a Magyar Kupbáan is fontos meccsek várnak a DVTK Hun-Therm együttesére. Ezt erősítette meg Völgyi Péter is, aki elmondta, szerinte az ezen a szinten tapasztalt rutin hiányzott a történelmi sikerhez, valamint az is kellett a vendégek (szerinte megérdemelt) sikeréhez, hogy találjanak egy olyan nyerőembert, mint Smalls.

DVTKLille, DVTK, Lille, női, kosárlabda, Euroliga, negyeddöntő, vege
A DVTK kosarasai csalódottan távoztak, de büszkék lehetnek az Euroliga-szezonban mutatott teljesítményükre 
Fotó:  Origo - Csudai Sándor

A DVTK legközelebb szombaton este, a tabellán második UNI Győr vendégeként lép pályára a magyar bajnokság utolsó előtti fordulójában, majd jövő héten a TFSE-MTK együttesét fogadja a kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Női kosárlabda Euroliga, negyeddöntő, 3. (utolsó) mérkőzés:
DVTK HUN-Therm – ESB Villeneuve-d’Ascq (francia) 58-73 (15-23, 11-15, 18-18, 14-17)
Továbbjutott a Final Fourba a Villeneuve-d’Ascq, 2-1-es összesítéssel.

A DVTK pontszerzői: 
Aho N. 8, Charles 11, Jovanovic 9, Lelik 7, Grigalauskyte 2
cserék: Aho T., Garbin 5, Kányási 9, Oláh, Tadic 7, Tenyér, Vég-Dudás

Kapcsolódó cikkek