Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott végig vezetve, nagyszerű teljesítménnyel kezdte el az olimpiai selejtezőt Tunézia ellen. A tatabányai négyes torna első napján megszületett tehát az oly fontos győzelem. A norvégok is nyertek, így szombaton este az első forduló két győztes csapata játszik egymás ellen a második fordulóban.

Tatabányán rögtön egy hatalmas rangadóval, a Norvégia-Portugália mérkőzéssel kezdődött el a férfi kézilabda olimpiai selejtező. Mindkét csapat tudta, hogy kulcsmeccset játszanak, ennek megfelelően álltak hozzá a küzdelemhez. Az idei Európa-bajnokságon a portugálok simán verték a norvégokat, ez most nem jött össze. Norvégia végig kézben tartotta a meccset és 32-29-re győzött. A skandináv csapat a januárban látott teljesítményéhez képest óriási formajavuláson ment keresztül.

Norvégia, Portugália, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi, 3.adag
A piros mezes norvégok simán nyertek Portugália ellen
Fotó: Origo - Polyák Attila  

A norvég csapat ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a továbbjutás felé, hiszen ők már csak a tunéziai és a magyar válogatottal játszanak. A magyaroknak pedig a második meccsen éppen az észak-afrikai csapat volt az ellenfele.

Magyarország, Tunézia, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi
A magyar csapat Tunézia ellen kezdte meg az olimpiai selejtezőt
Fotó: Origo - Polyák Attila  

Számunkra is kulcsmérkőzés volt ez, mert a jó kezdés alapjaiban határozza meg a csapat sorsát. A közönség csak lassan gyülekezett a tatabányai csarnokban - igaz, a 21 órás kezdés sem volt éppen nézőbarát. A kezdésre azonban fergeteges hangulat alakult ki a csarnokban.

Az első magyar helyzetet védte az arabok kapusa, az első magyar gólt Sipos Adrián lőtte be. A magyar kapuban Mikler Roland kezdett, ez várható húzás volt. A mieink gyorsan támadtak, Imre Bence másodszor is vezetést szerzett. 

Magyarország, Tunézia, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi
Mikler Roland a magyar kapuban
Fotó: Origo - Polyák Attila

Bóka Bendegúz nagyon élt a szélen, egymás után kétszer vette be az ellenfél kapuját, a második gólja emberelőnyből esett. Majd Lékai Máté zseniális helyzetfelismerése üres kapus magyar gólt eredményezett. A 8. percben már 5-2-re vezetett Magyarország. Kisebb hullámvölgyet jelentett egy hazai emberhátrány, a tunéziai csapat ekkor üres kapus gólt is szerzett. Sőt, egy újabb sikeres támadás után az ellenfél egy gólra közelítette meg a magyar csapatot. A 12. percben 6-5 volt az állás, ekkor nagy szükség volt Mikler remek védésére és Bóka újabb góljára. Sajnos középen ekkor nem állt össze a védekezés, a gólokat onnan kaptuk. Ezért is volt nagy szükség Lékai Máté hetesből szerzett góljára.

Magyarország, Tunézia, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi
Lékai Máté küzd a fehér mezes afrikai csapat ellen
Fotó: Origo - Polyák Attila

A gépezet kissé csikorgott, a 16. percben hetesből egyenlített Tunézia (8-8), Lékai ugyancsak hetessel válaszolt. Ez aztán jeladás volt a mieinknek, mert újra sikerült ellépni három góllal. Imre Bence ekkor kétszer volt eredményes, a második, kínai figurából esett gólja tényleg káprázatos volt.

A magyar kapuban ekkor Mikler egymás után mutatta be a hatalmas és gyönyörű védéseket. Ez alapozta meg, hogy a 26. percben már 6 góllal vezettünk. Sokkal keményebb lett a védekezésünk, amely segítette Mikler munkáját. 8-8 után lett 15-9, ez 7-1-es rohanást jelentett nekünk. Az első félidő utolsó perceiben is uraltuk a meccset, a középső nagy emberek közül Bánhidi és Bodó is eredményes volt.

Magyarország, Tunézia, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi
Sipos Adrián tör a kapura
Fotó: Origo - Polyák Attila 

Az első félidő utolsó percei hamar leperegtek, a magabiztos, 17-10-es vezetés jó alapot jelentett a második félidőre. Amely kissé nehezen indult, mert Lékai Máté hetest rontott, miközben kaptunk két gólt. Szerencsére pár pillanattal később Lékai javított, szép betöréssel állította vissza a hatgólos különbséget. 

Amely azonban nem akart tovább hízni. Sőt, a 38. percre négyre csökkent az előny. A győzelmet nem fenyegette veszély, de ezek az ingadozások figyelmeztetően kellett hassanak. Mégpedig azért, mert Portugália és Norvégia ellen ezek már nem férnek bele egy ki-ki meccsen.

Magyarország, Tunézia, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi, 2. adag
Imre Bence emelkedik a levegőbe
Fotó: Origo - Polyák Attila  / Origo - Polyák Attila 

A 40. percben kapust cseréltünk, a tatabányai Bartucz László érkezett meg a pályára. Mikler megtette a magáét, joggal kapott pihenőt. A tunéziai Bacha is, de ő végleg: a bírók videózás után piros lappal küldték el pihenni az afrikait. 

Bartucz László is egy nagy védést mutatott be, Ancsin a túloldalon hatalmas gólt lőtt, ezzel állt vissza a hétgólos különbség (24-17.) Chema Rodriguez szövetségi kapitány bátran forgathatta a csapatot, gondolva az előttünk álló feladatokra. A 44. percben először vezetett 8 góllal Magyarország. Bánhidi Bence klasszis beállós teljesítménye kellett az újabb gólhoz.

Az utolsó 15 percben már nem fért kétség ahhoz, hogy a magyar válogatott győzelemmel kezdi meg az olimpiai selejtezőt.  Igazából csak az volt a kérdés, hány góllal nyer a csapat. Az 51. percben már 10 góllal vezettünk, szép támadások végén lőttük a gólokat. Ugyan az utolsó percek inkább a kettő perceket érő szabálytalanságokról szóltak, de ez is belefért. A közönség felállva ünnepelte a csapatot.

Magyarország, Tunézia, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi, 4. adag
Sok kiállítás jellemezte a meccs utolsó perceit
Fotó: Origo - Polyák Attila

A nagyon fontos két pont tehát megvolt, a pénteki szünnap után jönnek majd az elemi izgalmak Norvégia és Portugália ellen. Szombaton este az első forduló két győztes és két vesztes csapata csap össze egymás ellen Tatabányán, azaz a portugálok Tunéziával, a magyarok a norvégokkal játszanak.

Férfi kézilabda olimpiai selejező, 1.forduló: Magyarország-Tunézia 33-24 (17-10)

Tatabánya, 4975 néző, v.: Pavicevic, Raznatovic (montenegróiak)
lövések/gólok: 48/33, illetve 45/24
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 1/1
kiállítások: 10, illetve 12 perc

Magyarország: Mikler - Bóka 4, Szita 1, Lékai 6, Bánhidi 3, Ancsin 3, Imre 4, cserék: Sipos 1, Rosta 3, Ligetvári, Bodó 4, Ilic 2, Fazekas, Krakovszki Zs., Bartucz, Hanusz 2