Vágólapra másolva!
A franciáktól elszenvedett negyeddöntős vereség után a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai nehezen találtak magyarázatot.

"A mérkőzés első felében kiválóan játszottunk, leszedtük azokat a legfontosabb embereket a pályáról, akik aztán megnyerték nekik a mérkőzést. Nyilván ki volt emelve, hogy Thomas Vernoux ne lőjön, ne hagyjuk ott, erre a végén sorozatban szerezte az akciógólokat" - nyilatkozta Varga Zsolt a dohai összecsapást követően.

A szakember elmondta, a játékosok támadásról támadásra vesztették el a koncentrációt, hozzátéve, hogy ez a találkozó számukra papíron kötelező győzelem lett volna, ettől pedig még nehezebb volt a végjáték. 

Varga Zsolt csapata védelmében kiemelte, a két hét felkészülés után - ezt megelőzően egy megfiatalított keret játszott a januári horvátországi Európa-bajnokságon - benne volt, hogy nem lesznek jó játékformában időben:

 "Ez benne volt a pakliban, de bíztam benne, hogy a csoportmérkőzések végére megfelelő formába tudunk kerülni."

A szakember kiemelte, az ehhez hasonló pofonokra szükség van, de persze nem egy világversenyen: "tavaly a világbajnokság előtt a világkupán volt olyan vereségünk, ami után ki tudtuk javítani a hibákat és a helyükre kerültek a dolgok. Biztos vagyok benne, ha még két hétig tartana a vb, akkor kijavítanák a hibákat".

Az MTI kérdésére a kapitány elmondta, 8-6-nál éppen azért kért időt, hogy megtörje a rivális lendületét, és ha a csapat akkor szerez egy gólt, akkor talán visszatalált volna a meccs eleji formájához, de ilyenkor már "nehézzé válik a labda".

A három gólt szerző Zalánki Gergő szerint négygólos vezetésnél elkényelmesedtek: "Senkit sem szabad lebecsülni, mi pedig 8-4-nél azt hittük, hogy ez megvan. Ők szerencsés gólokat lőttek, mi pedig kihagytunk mindent, ötméterest, ziccert. Ilyen a sport, nyáron nekünk volt szerencsénk, most ezt elbénáztuk".

ZALÁNKI Gergõ
Zalánki Gergő szerint "ezt elbénáztuk"
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Vogel Soma ugyan jól kezdte a mérkőzést, de hajrában már ő is többször tehetetlennek bizonyult: "Azt hittük, hogy a kezünkben volt a mérkőzés, és az utolsó másfél negyed már sétagalopp lesz. Tudtuk, hogy küzdeni fognak az utolsó pillanatig, és hogy kikre kell figyelni" - mondta az FTC hálóőre, aki szerint ez egy jó visszajelzés, hogy nem szabad megállni a munkával, elkényelmesedni.

A franciák történetük során először jutottak négy közé világbajnokságon, a magyarok az 5-8 helyért folytathatják a szerbek ellen.