Vágólapra másolva!
A Vasas férfi vízilabdacsapatával az elmúlt években Eurokupát, bajnoki bronzérmet, valamint kupaezüstöt nyerő szerb vezetőedző, Slobodan Nikic két évvel meghosszabbította szerződését a klubnál.

"Örülök és hálás vagyok a klubvezetésnek, hogy további két évre bizalmat szavaztak nekem, így egy nagyon jó közegben folytathatom a munkát. Természetesen már tervezzük a távolabbi jövőt, folynak az egyeztetések a következő két szezonra vonatkozóan, de

- mondta az angyalföldi egyesület honlapjának Nikic, aki 2021 októbere óta irányítja az együttest.

Slobodan Nikic 2026-ig aláírt a Vasashoz Forrás: MTI/Kovács Tamás

Markovits László klubelnök kifejtette, a 41 éves szakembert emberileg és szakmailag is nagyra tartják, ezért a klub részéről prioritás volt a megállapodás meghosszabbítása.

"Úgy gondoljuk, a személye továbbra is kulcs lehet a Vasas vízilabda fejlődése és koncepciózus működése kapcsán. Ennek részeként a felnőtt csapat mellett az utánpótlás koordinálásában is meghatározó szerep jut mostantól neki" - fogalmazott a sportvezető.

Az A-Híd VasasPlaket 13 forduló után 11 győzelemmel és két vereséggel a második helyen áll a magyar bajnokságban a százszázalékos teljesítménnyel éllovas FTC-Telekom Waterpolo mögött.