Vágólapra másolva!
Székely Norbert, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint lehetőség és álom is a csütörtökön kezdődő soproni olimpiai selejtezős torna.

"Alapvetően lehetőségként tekintünk erre a tornára, ami egyben álom is" - mondta az M1 aktuális csatornának. Az agyam mondja az előbbit, hogy próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni belőle, a szívem pedig az utóbbit, hogy nagy álmunk valósulhat meg Sopronban.

Székely Norbert, a női kosárválogatott szövetségi kapitánya Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A szakvezető kifejtette, nagy a várakozás a csapaton belül, és olyan érzése van, mint amikor a vadlovak megpróbálnak kiugrani a karámból.

"Az utolsó csepp vérüket is odaadnák ezért a sikerért, eszméletlenül koncentráltak, és megpróbálnak mindent alárendelni ennek a lehetőségnek, ennek az álomnak. Sajnos nekünk van a legkevesebb időnk ráhangolódni a selejtezőre, ez a lebonyolítás komoly hátránya, de én azt tanultam édesapámtól, hogy mindennek van előnye és hátránya is. Ez a csapat már sok mindent megmutatott magából, és hiszem azt, hogy még tud olyat mutatni, amire felkapja a fejét a világ, és nem csak az európai játszótéren leszünk jók" - jelentette ki Székely Norbert, majd rátért a válogatott játékosok egészségi állapotára:

A kapitány közölte, a motiváció nagyon magas szinten van a csapatban, ezért hisz abban, hogy a lehetőségeikhez képest a maximumot tudják nyújtani.

Juhász Dorka a magyar csapat egyik legfontosabb játékosa Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

"A sikerhez az kell, hogy hozzuk azokat a dolgokat, amelyeket az elmúlt években begyakoroltunk, emellett komoly mentális erőre is szükségünk lesz" - tette hozzá.

A magyarok a selejtezőben az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek, majd az olimpiai ezüstérmes japánokkal, végül az Eb-második spanyolokkal találkoznak a Novomatic Arénában, amely a korábbi Euroliga négyes döntőkhöz hasonlóan 2500 férőhelyesre bővül. A négyesből az első három jut ki a párizsi olimpiára.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, akkor negyedikként zárt Moszkvában.

A soproni torna mérkőzéseit az Origo a helyszínről tudósítja.

A válogatott 12 fős kerete az olimpiai selejtezőre:
Aho Nina (DVTK Hun-Therm), Dombai Réka (Serco UNI Győr), Dubei Debóra (Serco UNI Győr), Goree Cyesha (Serci UNI Győr), Határ Bernadett (Salamanca, spanyol), Horváth Bernadett (TARR KSC Szekszárd), Juhász Dorka (Schio, olasz) Kányási Veronika (DVTK Hun-Therm), Kiss Virág (Mersin, török), Lelik Réka (DVTK Hun-Therm), Studer Ágnes (Carolo Basket, francia), Varga Alíz (Sopron Basket)

A soproni selejtezőtorna programja:
csütörtök:
Spanyolország-Japán 16.30
Magyarország-Kanada 19.00
péntek:
Kanada-Spanyolország 15.30
Magyarország-Japán 18.00
vasárnap:
Kanada-Japán 15.00
Magyarország-Spanyolország 17.30