Vágólapra másolva!
A magyar női kosárlabda-válogatott drámai körülmények között maradt le a párizsi olimpiáról, miután egyetlen ponttal kikapott a spanyoloktól a soproni olimpiai selejtező utolsó mérkőzésén. A történtekre egyelőre Székely Norbert szövetségi kapitány is csak keresi a magyarázatot.

A magyar női kosárlabda-válogatott spanyolok elleni veresége sokáig fog még rémálmokat okozni a szurkolóknak, a játékosoknak és az edzői stáb tagjainak is. A mieink ugyanis egy szinte már agyonnyert mérkőzést, amelyen 22 ponttal is vezettek, vesztettek el végül egyetlen árva ponttal az Eb-ezüstérmes spanyolokkal szemben. A lányok kisírt szemmel nyilatkoztak a lefújás után, de Székely Norbert szövetségi kapitánynak sem sok hiányzott, hogy elöntsék az érzelmek. A kapitány egyelőre csak keresi a válaszokat a második félidei összeomlás okaira.

Nemigen tudok most mit mondani, ilyet én még nem éltem meg a pályafutásom során. Borzalmas érzés volt a végén felfogni, hogy veszítettünk, teljesen kiürültem.

 Az első félidőben szépen és összeszedetten kosárlabdáztunk, a harmadik negyedben viszont lelassultunk, nem tudtuk bejátszani a labdát a palánk alá, ritmust vesztettünk, elbizonytalanodtunk, és ezzel saját magunkat vertük meg. A spanyolok folyamatosan jöttek ránk, és már nehéz volt bármit is tenni. Próbáltuk frissíteni a csapatot, de nem sikerült" - mondta a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában.

A kapitány szerint nagyon pozitív megközelítés, hogy három a miénknél papíron jóval erősebb csapattal mérkőztünk meg, és nem vallottunk szégyent ellenük, de ő még nem tud erről így gondolkozni.

"A tény igaz, és büszkének kellene lenni erre, de nem lehetek büszke úgy, hogy nem vehetünk részt a párizsi játékokon, mert ez borzalmas. 

Ott volt a kezünkben a lehetőség, csak meg kellett volna ragadni, de mi nem ragadtuk meg. Rosszul reagáltunk az ellenfél védekezésének változására, béklyók kerültek a kezekre, a lábakra, nagyon nehéz lenne most elemezni. 

Egy négynapos torna végére mindenki elfárad, de most nem ezen múlott, hiszen a spanyolok is ugyanilyen fáradtak voltak. Mentális gondok miatt veszítettünk.