Vágólapra másolva!
A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa-kupa nyolcaddöntőjéből, mivel házigazdaként 39-36-ra legyőzte a török Besiktast a párharc szombati visszavágóján.

Nagy iramban kezdődött a meccs, minden percben született legalább egy gól. A törökök először és utoljára 6-5-nél vezettek, és bár az egyre jobban védekező hazaiak egy 4-0-s sorozattal fordítottak, a folytatásban is szoros volt az állás. Két-három találattal rendre előrébb tartott a kevesebbet hibázó Ferencváros, amely a szünetben 18-16-os előnyben volt, de vérzéssel járó orrsérülés miatt elveszítette egyik balszélsőjét, Kovacsics Pétert.

Az első félidőt két kapott, a másodikat viszont két lőtt góllal kezdte az FTC, amelynek a 35. percben összesítésben már hét találat volt az előnye. A klasszikus jobbátlövő hiányát remekül megoldották a magyar csapatnál, és bár a Besiktas játékosai egy pillanatra nem adták fel a küzdelmet, a visszavágó háromnegyedénél eldőlt a továbbjutás. Bognár Alex és Pordán Bálint a folytatásban is remekelt, sőt egyszer a kapus Borbély Ádám is betalált, csapatuk pedig a viszonylag szoros eredmény ellenére magabiztosan győzött.

FTC
Negyeddöntős a Ferencváros kézilabdacsapata az Európa-kupában
Fotó: fradi.hu

Bognár mind a kilenc lövését gólra váltotta, Imre Bence hét, Füzi Dániel és Lékai Máté négy-négy alkalommal talált be. Győri Kristóf nyolc, Borbély két védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon a 39 éves olimpiai, négyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok francia beálló, Cédric Sorhaindo mind a tíz lövését értékesítette.

Az FTC keretéből Csörgő Kristóf, Ónodi-Jánoskúti Máté és Balogh Zsolt hiányzott sérülés miatt, vagyis jobbátlövő nélkül kellett játszania a magyar csapatnak.

Az FTC egy héttel ezelőtt 34-32-re nyerte meg az első mérkőzést. A negyeddöntő sorsolására kedden kerül sor.

Eredmény, nyolcaddöntő, visszavágó: 

FTC-Green Collect - Besiktas Safi Cimento (török) 39-36 (18-16)
lövések/gólok: 56/39, illetve 50/36
gólok hétméteresből: 5/3, illetve 3/3
kiállítások: 8, illetve 16 perc
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 73-68-as összesítéssel.