Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott 8-7 arányban kikapott az Amerikai Egyesült Álamok csapatától a dohai világbajnokság döntőjében, így Mihók Attila és Cseh Sándor együttese ezüstérmesként zárta a 2024-es vb-t.

A dohai vizes-világbajnokságon elsősorban az olimpiai kvóta megszerzése volt a cél a magyar női vízilabda-válogatottnak, amely mindent meg is tett az ügy érdekében. Két kiütéses győzelem után Ausztrália legyőzése csoportelsőséget és automatikus negyeddöntőbe jutást eredményezett, majd a legjobb nyolc között a címvédő Hollandiát ötméteresek után győzte le a csapat. Mivel az elődöntő másik három résztvevője már rendelkezett olimpiai kvótával, így a magyarok ezzel kijutottak a párizsi ötkarikás játékokra, és el lehetett kezdeni a minél jobb vb-helyezésre is koncentrálni

A szerdai elődöntőben aztán a görögöket is sikerült büntetők után felülmúlni, így története során ötödször jutott vb-döntőbe a magyar válogatott.

 Az ellenfél az Egyesült Államok volt, amely szintén szoros meccseken jutott el a fináléig, és amelytől két éve, a budapesti vb döntőjében 9-7-es vereséget szenvedett a csapat. Az elmúlt években viszont a tokiói olimpia csoportkörében és a 2022-es világligában is meglepte az amerikaiakat Magyarország, így a játékosok többségének volt tapasztalata az Egyesült Államok legyőzésében.

vízilabda, magyar női válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott története során ötödször játszott világbajnoki döntőt
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az első félidő történései

A magyar válogatott vezethette az első támadást, de Maggie Steffens az amerikaiaknak szereztek vezetést. A második percben aztán már kétgólos volt az Egyesült Államok előnye, Jordan Raney látványos ejtése után. A következő amerikai támadások kimaradtak a kapufa és Magyari Alda közreműködésével, de Rachel Fattal góljával az ötödik perc végén így is 3-0 volt oda. Ashleigh Johnson kapus eszén először Garda Krisztina tudott túljárni, aki 

a hatodik percben egy bombagóllal szerezte a magyar válogatott első találatát. 

Ez lelkileg jót tett a csapatnak, és Parkes Rebecca a következő magyar támadásból egygólosra hozta vissza a különbséget, így az első negyed 3-2-es amerikai vezetéssel zárult.

GARDA Krisztina, vízilabda, női válogatott
Garda Krisztina (balra) lőtte az első magyar gólt
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A második játékrész elején is Vályi Vanda nyerte a ráúszást, de az első gólt ezúttal is az Egyesült Államok szerezte, Fattal átlövéséből. Ezt egy hosszú magyar támadás követett, az amerikaiak kétszer is blokkolni tudtak kettős emberhátrányban, de a kiegészüléskor Keszthelyi-Nagy Rita végül a kapuba juttatta a labdát. Az egyenlítés viszont nem sikerült, Maddie Musselman újabb gólja után pedig 

Magyari Alda helyett Neszmély Boglárka állt be a magyar kapuba. 

A túloldalon viszont Johnson lecserélése nem forgott veszélyben, az amerikai kapus nagyszerűen teljesített. Ám Neszmély is bravúrokat mutatott be, párperces gólcsend után így végül a magyar válogatott talált be, Faragó Kamilla kapás lövésébe csak belekapott Johnson. A félidő végén mindkét csapat kapuja előtt nagy helyzet maradt ki, így 5-4-es amerikai vezetéssel mentek szünetre a felek.

Asleigh Johnson, vízilabda, női válogatott
Asleigh Johnson sok bravúrt mutatott be az amerikai kapuban
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ez történt a vb-döntő második félidejében

A fordulás után sem sikerült az egyenlítés, a Ferencváros 20 éves kapusa, Neszmély Boglárka viszont továbbra sem kapott gólt, így maradt a szoros állás a világbajnoki döntőben. A harmadik negyed első góljára majdnem öt percet kellett várni, de végül Jordan Raney találatát is elvették videózás után, amiért a támadóidő lejárta után engedte el a labdát az amerikai játékos. Így aztán 

volt esély az egyenlítésre, Gurisatti Gréta pedig ki is használta: a 23. perc elején 5-5-re módosult az állás a kapuba pattanó lövésével!

 A magyar válogatott a negyed utolsó percében a vezetésért is támadhatott, ám sem ez, sem az amerikai kontra nem zárult góllal, így döntetlennel kezdődött meg a záró nyolc perc.

NESZMÉLY Boglárka, vízilabda, női válogatott
A kiváló blokkok és Neszmély Boglárka védései is segítettek meccsben tartani a magyar válogatottat
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Vályi a negyedik játékrészben is elhozta a labdát, az első gólt viszont megint az amerikaiak lőtték: Fattal először mattolta Neszmélyt, aki 12 perccel a beállása után kapta az első gólját. Támadásban azonos létszámban és emberelőnyben is többször technikai hibát követett el a magyar válogatott, amikor pedig sikerült kapura dobni a labdát, azt Johnson hárította. Az amerikaiak viszont kihasználták az emberelőnyt, Steffens centerpozícióból 7-5-re módosította az állást. Ryann Neushul aztán 4 perccel a vége előtt háromgólosra növelte a különbséget, ezzel nagy lépést tett az Egyesült Államok a győzelem felé. Keszthelyi-Nagy Rita azonban kettős emberelőnyben szépíteni tudott, és másfél perccel a végső dudaszó előtt megint gólt lőhettünk volna, Johnson viszont a kapufára tolta a lövést. 

Mihók Attila és Cseh Sándor

 bő egy perccel a vége előtt, 6-8-as állásnál időt kért, és szinte rögtön sikerült kihasználni az emberelőnyt Garda Krisztina jóvoltából. 

57 másodperc volt hátra, de a támadásból az amerikaiak nem tudtak gólt szerezni, így volt esély az egyenlítésre. Néhány másodperccel a vége előtt 

egy bejátszásból labdát szerzett az Egyesült Államok, és a játékvezetők nem ítéltek szabálytalanságot középen, így eldőlt a mérkőzés. 

Az amerikaiak időt kértek, de újabb esély már nem maradt az egyenlítésre.

A rekorder és háromszoros olimpiai címvédő Egyesült Államok ezzel a sikerrel a nyolcadik világbajnoki címét szerezte, míg a magyar női vízilabda-válogatott 2001 és 2022 után harmadszor lett ezüstérmes a vb-n.

Eredmény, vízilabda, női világbajnokság, döntő:
Egyesült Államok – Magyarország 8-7 (3-2, 2-2, 0-1, 3-2)
magyar gólszerzők: Garda 2, Keszthelyi-Nagy 2, Faragó 1, Gurisatti 1, Parkes 1

Kapcsolódó cikkek